Ismerős a szitu, amikor egy fáradt nap után, későn hazaérve, felmarkoltok egy nagy tál ételt és egyedül esztek a tévé előtt? Bár időről időre jó „mókának” tűnhet, hosszú távon nem túl kifizetődő a magányos étkezés. Sőt, komoly kockázatokat hordoz magával – derül ki egy újdonsült tanulmányból.

Egy friss szöuli kutatás keretein belül egy kutatócsoport több mint 7000 felnőtt ember kérdőíves válaszait figyelembe véve érdekes megállapításra jutott. A kérdőívben a kitöltőknek az egészségügyi állapotuk mellett válaszolniuk kellett számos kérdésre az étkezési szokásaikkal, az életkorukkal, az iskolai végzettségükkel, a munkahelyi pozíciójukkal, valamint a dohányzási és alkoholfogyasztási szokásaikkal kapcsolatban. A kutatásból megdöbbentő eredmények születtek: úgy tűnik, azoknak a férfiaknak, akik naponta többször is egyedül étkeznek, 45 százalékkal nagyobb az esélyük az elhízásra és 64 százalékkal nagyobb eséllyel alakul ki nálunk metabolikus szindróma.
A női eredményeket illetően nem sokkal jobb következtetés született:
29 százalékkal nagyobb az esély a metabolikus szindróma kialakulására, ha naponta legalább kétszer egyedül étkezünk.

Mi az a metabolikus szindróma?
A metabolikus (anyagcserével kapcsolatos) szindróma több, egymással összefüggő anyagcserezavar együttes fennállását jelenti. A metabolikus szindróma tünetei a csökkent glükóztolerancia, a magas vérnyomás, az elhízás, a magas vérzsírszint és a magas koleszterinszint, amelyek már önmagukban is fokozzák a szívkoszorúér-betegség, a stroke és a 2-es típusú cukorbetegség kialakulásának valószínűségét.
Forrás: WEBBeteg
Hogy mi az összefüggés a betegségek kialakulása valamint az egyedüli étkezés között? Több tanulmány is bizonyította már, hogy azok az emberek, akik gyakran egyedül töltik az étkezési idejüket, legtöbbször magányosak, esetleg társadalmilag kirekesztettek, a bennük lévő negatív érzések miatt pedig nagyobb eséllyel választják az egészségtelenebb ételeket. A folyamat hosszú távon egy ördögi kör.
A tanulmány természetesen senkit nem buzdít a féktelen randizgatásokra, random emberekkel való evésre, mindössze rávilágít egy fontos észrevételre: nem csak akkor érdemes főznünk, ha várunk valakit, nem csak akkor érdemes odafigyelnünk az egészségünkre, ha áll valaki az oldalunkon. Nyugodtan válasszuk egyedül is a salátát a csipsz helyett – hosszú távon megéri!