Egyéb kategória

Amerikai csokis cookie egészségesen – mentesen, omlósan, istenien

Hatalmas kedvenc lett az elmúlt években az amerikai csokis cookie, omlós, ropogós, abbahagyhatatlan, csak az a baj vele, hogy csomó vaj, liszt és cukor van benne. A jó hír viszont az, hogy elkészíthető jóval egészségesebben, ráadásul laktóz- és gluténmentes változatban, ráadásul pofonegyszerűen!

vous - 2018.03.18.
Amerikai csokis cookie egészségesen – mentesen, omlósan, istenien

Öt perc munka, csupa egészséges alapanyag, egy kis keverés-kavarás, gyors formázás, majd tíz perc sütés, és már illatoznak is a frissen kisült kekszek. A liszt helyett zabpehely, a tojás és a vaj helyett tahini, vagyis szezámkrém, édesítőként pedig méz kerül bele.

A csoki lecserélhető mazsolára, vagy fele-fele arányban is tehetünk mindkettőből a kekszekbe,

de akár más aprított aszalt gyümölccsel is variálhatunk, ahogy a cookie fűszerezését is kedvünk szerint alakíthatjuk vaníliával, fahéjjal, vagy ahogy az alábbi receptben, egy kis gyömbérrel megbolondítva.

amerika

Őrülten vicces törvények, amik még ma is érvényben vannak az USA-ban

Az újvilág számos őrült dolgot adott már nekünk, azonban jogi értelemben is elég elborultak az amerikaiak.

Ennek az egészségesebb keksznek nagy előnye, hogy a tahininak köszönhetően magas a fehérjetartalma, a zabpehely miatt pedig sok rost van benne. Nemcsak tea vagy kávé mellé tökéletes kis desszert uzsonnára, hanem akár müzli helyett is tálba morzsolhatjuk, pár szem gyümölccsel és egy kis (növényi) tejjel meglocsolva akár reggelire is gyors és egyszerű alternatíva lehet!

A cikk itt még nem ért véget a folytatásért kattintsatok a Cookta oldalára!

Forrás:
Depositphotos
Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

HorrorWeeks: 666 négyzetméteren kel életre a horrorfilmek világa a KÖKI-ben
Világ
HorrorWeeks: 666 négyzetméteren kel életre a horrorfilmek világa a KÖKI-ben
vous - 2026.10.30.
Október 30-án nyitja meg kapuit a HorrorWeeks a KÖKI Bevásárlóközpontban. A 666 négyzetméteren kialakított, bejárható horrorélmény élethű filmes kellékekkel, hátborzongató figurákkal és részletgazdag díszletekkel várja a látogatókat november 29-ig. A rendezvény a SuperNova Events és az Event Structure közös szervezésében valósul meg, a különleges látványvilágról pedig a magyar filmes kellékgyártó műhely, a WAIK PROPS gondoskodik.

Otthon

Ipari építkezés: a jó szervezés már a tervezőasztalnál kezdődik
Otthon
Ipari építkezés: a jó szervezés már a tervezőasztalnál kezdődik
vous - 2026.10.26.
Egy gyártócsarnok vagy raktár felépítése nagy döntés, amelynek következményei hosszú évekre meghatározzák egy vállalkozás működését. A sikerhez nem elég a jó terv: a műszaki igényeket, a szabályokat, a költségkeretet és a kivitelezés menetét is össze kell hangolni. Ha valamelyik részlet kimarad, annak később ára és időveszteség lehet.