Egyik nap volt egy kis szabadidőm délután, ezért elmentem nézelődni, mert már ezer éve nem vettem semmit magamnak. Zenét hallgattam, teljesen átszellemülten válogattam egy könyvesboltban cél nélkül, hátha találok valami érdekeset. Valahol a művészettörténet polcoknál vettem észre egy negyvenes férfit, ahogy néha odapillant, hogy melyik könyvhöz nyúlok. Gondoltam, biztos tetszik neki, hogy nem a ponyvaregény résznél ólálkodom valami olcsó romantikus történet után kutatva.

Amikor kiválasztottam egy könyvet, és fizettem, nem is figyeltem másra, annyira lekötött a sikeres zsákmányom, majd mentem tovább egy következő üzletbe, hogy új noteszt és tollakat vásároljak. Ahogy befordultam az ajtón, a szemem sarkából észrevettem a könyvesboltban látott negyvenes férfit, ahogy jön utánam. Furcsa volt, de gondoltam, csak nem követ. Nem sok esély van rá, de miért ne mehetne valaki egyből egy könyvesbolt után egy írószer boltba? Hiszen én is ezt tettem. 

-Bocsi, muszáj megjegyeznem, hogy nagyon szép vagy.

-Oh, hát köszi – udvariasan kivettem a fülemből a zenét, de ötletem sem volt, hogyan tovább most.

Bevallom, alapból sem tudom jól fogadni a bókokat, valahogy zavarban érzem magam tőlük, hiába minden jó szándék, inkább feszélyez, ha valaki megdicsér. Főleg egy idegen. Főleg, ha nem érzem annyira jogosnak, mert csak smink nélkül, kócos hajjal elvágtattam a boltba, szóval pont slampos voltam a saját értékrendem szerint. 

Zavartan visszafordultam a polc felé, és látványosan tovább kutattam a noteszek között. Hősünk már majdnem tovább ment volna, de valamiért úgy érezte, hogy ezt az információt is meg kell osztania velem.

 -Nem mintha aktuális lenne, mert családom van, de tényleg nagyon szép vagy…

-Az jó, nekem meg férjem – gyorsan megmutattam a karikagyűrűmet, hogy igazoljam az állításomat, majd ismét folytattam a polcokon való matatást, hátha megérti, hogy „nagyon elfoglalt vagyok”.

– Vagy úgy… Nos, értem – már majdnem tovább ment volna, de hirtelen visszafordult. – Bocsánat, nem bírom ki, de muszáj bemutatkoznom. Péter vagyok. 

Ilyenkor a gondolataimban vagyok elmerülve, az utolsó dolog, ami hiányzik, hogy egy idegennel beszélgessek. 

Forrás:

Canva

Illendőségből én is elárultam a keresztnevemet, udvariasan azt mondtam, hogy örültem a találkozásnak, pedig kifejezetten frusztrálttá tett a követés miatt, de ekkor végre elköszönt. Végleg. 

A kasszánál hosszasan időzött, addig bujkáltam a bolt hátuljában, amíg el nem ment. Eszem ágában sem volt újra beszédhelyzetbe keveredni vele, esetleg, hogy lássa merre megyek tovább. Nem lakom az üzlettől messze, szóval elég hamar rájött volna, hol élek. Nem mintha azt sugallanám ezzel, hogy képes lett volna hazáig követni, de mivel két bolton át már a nyomomban volt, jobbnak láttam óvatosnak lenni.

Nem sajnáltatni akarom magam, hogy oda mert jönni hozzám egy idegen pasi, és meg akart dicsérni, de az üzleteken át követés egyáltalán nem kecsegtető számomra. Mégha ennyi idő is kellett neki, hogy összeszedje a bátorságát, akkor is kellemetlen volt számomra.

Sosem szerettem, ha valaki leszólít a villamoson, a közértben vagy bárhol máshol, ha tetszem neki. Ezeket a közeledéseket egyedül bulikban és koncerteken fogadtam jól, ahová szórakozni és ismerkedni mentem. De máshol kifejezetten zavaróak voltak számomra, még akkor is, amikor még szingli voltam.  Ilyenkor vagy sietek valahova, dolgom van, esetleg a gondolataimban vagyok elmerülve, az utolsó dolog, ami hiányzik, hogy egy idegennel beszélgessek. 

Arról nem is beszélve, hogy szegény feleségét mennyire sajnálom, hogy a férje random csajokat követ, és bókolgat nekik. Reménykedve, hogy valami kialakul esetleg. Otthon a saját férjemnek az esetet elmesélve még viccesen meg is jegyeztem, hogy ha azon kapom, hogy lányokat követ az utcán, akkor elválok tőle. De valljuk be, van olyan nő, akinek ez nem is annyira vicc lenne, ha tudná, hogy mi a valóság.