Solti Ádám meglepő őszinteséggel nyilatkozott, arról a titokról, ami már több éve nyomasztja őt. Fia született volt szeretőjétől, aki miatt most kénytelen volt a nyilvánosság elé állni, és vallani hibáiról.
A színész és felesége, Bernadett elmesélte a Blikknek elmúlt két évüket, valamint azt is, hogy miért döntöttek úgy, hogy nyilvánosság elé állnak életük egyik legnehezebb történetével.
Solti Ádám nevét 2010-ben, az X-Faktorban ismerhette meg az ország. Ekkor került közelebbi kapcsolatba az egyik rajongójával, akivel csupán alkalmi kapcsolatról volt szó. Később Ádám megismerkedett jelenlegi feleségével, Bernivel, de korábbi viszonyát nem zárta le teljesen.
Voltak hullámvölgyek a kapcsolatunkban a feleségemmel, és én a leggyávább, legrosszabb dolgot választottam, félreléptem. A nő tudta, hogy házas vagyok, nem kecsegtettem azzal, hogy elhagyom Bernit, pontosan tisztában volt vele, ő egy szerető, és akármilyen borzalmasan is hangzik, csak arra kell, hogy évente néhány alkalommal pár órára jól érezzem magam. A sokk akkor ért, amikor 2020-ban közölte, teherbe esett tőlem és megtartja a gyereket. Nem akartam elhinni. Először könyörögtem neki, hogy ne tartsa meg, hiszen én nem akarom ezt a gyereket, de ez mindig a nő döntése. Az ő teste, akarata, jogilag sem volt semmilyen lehetőségem arra, hogy ne legyek apa. Mindezt úgy, hogy a feleségemmel évek óta küzdünk egy babáért, ennek nem így kellett volna történnie
– mondta Ádám, aki kérlelte volt szeretőjét, vetesse el a gyermeket, amikor pedig sarokba szorítva érezte magát, átlépett egy határt, és megfenyegette őt, amit nagyon szégyell. A Barátok közt egykori sztárja hiába könyörgött, a nő úgy döntött, megtartja a gyermeket. Ezután a férfi hatalmas hazugságspirálba került, mert nem szerette volna, ha felesége megtudja a titkot, és elhagyja őt. Berni még akkor sem tudott a gyerekről, amikor megszületett. A titok 2021 májusában derült ki Ádám felesége előtt. A színész megkönnyebbült, hogy vége a hazugságoknak, de a történetnek korántsem volt vége…
Ádám és Berni elmúlt éveit a hazugságok, fájdalom és a bizalmatlanság jellemezte. Teljesen összetörtek, nagy sebeket cipelnek, de együtt szeretnék megoldani a problémákat, ezért is álltak a nyilvánosság elé, hogy ennek véget vessenek.
Tudom, a kisgyermek semmiről sem tehet. Biztos, hogy ez most rengeteg nőtársamat megbotránkoztatja, de megbocsátottam Ádámnak, mindenki követhet el hibákat az életben, de a férjem rászolgált arra, hogy kapjon tőlem egy második esélyt. Új fejezetet nyitottunk az életünkben, amelynek a kisfiú is a része lehet. Nyitott vagyok arra, hogy találkozzak a férjem fiával, hogy nálunk legyen, amikor már olyan nagy lesz, hogy az anyja nélkül jöhet. Mindannyian sérültünk a történtek miatt, de a gyermeket sajnálom a legjobban, mivel úgy látjuk, hogy az anyja számára nem az ő boldogsága, kiegyensúlyozott élete a legfontosabb, hanem az ellenem és ellenünk vívott harc
– mondta szomorúan Solti Ádám felesége, Berni.