Nem akartam erőszakosan győzködni, csak finoman vezettem rá arra, mit szeretnék a jövőben. Sokat beszéltünk a témáról, és idővel sikerült meggyőznöm arról, hogy egy gyerek csak boldogságot fog hozni az életünkbe, és nem fog kellenünk aggódni amiatt, hogy esetleg borzalmas szülők leszünk.
Nem gondoltam volna, hogy sikerülni fog a tervem. Féltem attól, hogy a barátom mindig tiltakozni fog, és emiatt esetleg komoly problémáink lesznek a jövőben. A félelmeim azonban nem váltak valósággá, hisz pár hónapja a barátom leültetett, és elmondta, készen áll, ha szeretném, akkor elkezdhetünk próbálkozni.
Eleinte én sem szerettem volna gyereket, de a kapcsolatunk negyedik évében elkezdtem azon gondolkodni, mi lenne akkor, ha megpróbálkoznék az anyasággal. A gyerekvállalástól főleg az tartott vissza, hogy valószínűleg nagyon kevés szabadidőm lenne, ha anya lennék, emiatt pedig nem vállaltam volna be a feladatot. A jelenlegi munkahelyem mellett azonban tudnám, sikerülne összeegyeztetnem a gyermekvállalást az életem többi területével, így pedig elkezdett csábítani a gondolat.
Amikor felhoztam a barátomnak, beismerte, hogy ő nem gondolkodott rajta, és egyelőre biztosan nem szeretne gyereket, viszont nem zárkózik el teljesen a témától, csak adjak neki időt ahhoz, hogy átgondolja. Beleegyeztem ebbe, hisz nem akartam siettetni, annak ellenére, hogy tudtam, nem tudok a végtelenségig várni.
Egy év gondolkodás után kezdtem aggódni, hogy esetleg ő már elhatározta, hogy nem szeretne gyereket, csak nem meri nekem elmondani, mert tart attól, hogy abban az esetben megfontolnám a szakítás lehetőségét is. Ami igaz is lett volna, ha esetleg úgy döntene, nála nem opció a gyerek.
Tudtam, hogy ez egy komoly döntés, és féltem attól, hogy ez egy hatalmas éket vert volna a kapcsolatunkba.
Az egy éves várakozási idő után az idegességem negatív hatással volt a kapcsolatunkra, hisz azt hittem, a barátom velem szeretne maradni, de gyerek nélkül, és nincs benne annyi bátorság, hogy közölje a döntését. Ez több vitához vezetett közöttünk, ami rossz hatással vol az egyébként is felfokozott állapotra. Valószínűleg ő is érezte, hogy lejárt az ideje, de azt csak annyit árult el, még szüksége van egy kis időre ahhoz, hogy megoldja a saját lelki problémáit ahhoz, hogy bevállalja, gyereke legyen.
Még fél év telt el, amikor eljött az a pillanat, amire vártam.
A barátom elmondta, hogy átgondolta a dolgokat, és azóta már sikerült meggyőznie magát arról, hogy akár jó apa is lehetne. Nagyon örültem annak, amit hallottam, azonban úgy döntöttem, lassan fogunk haladni, hisz nem akartam, hogy bármiben is siettesse magát csak amiatt, hogy nekem örömet okozzon.
Ezt neki is elmondtam, amiért hálás volt, és azt válaszolta, ő is hasonlóan szeretne belevágni a tervbe. Azt is megbeszéltük, milyen szülők szeretnénk lenni, amiben hasonló véleményen voltunk.
Hatalmas öröm volt számomra, hogy meg tudtuk oldani a problémát, még akkor is, ha évekig tartott, mire elég éretten tudtunk hozzáállni a témához. De jobb később, mint soha.
Bia történetét Hargitai Alexandra dolgozta fel.
