Többször előfordult már velem, hogy a kétéves lányomhoz odajöttek emberek, elmondták, milyen szép, vagy cuki, majd tovább álltak. Szélsőséges példája ennek, amikor a szomszédban élő idős hölgy egyszerűen fogta, és felemelte a lányomat. Miért nem tudják őt békén hagyni?
Családon belül teljesen elfogadott, ha hozzá érnek a gyerekemhez, beszélgetnek vele. A férjem és az én barátaimmal sincs probléma, hisz gyakran összejárunk, a lányom ismeri őket, és a gyerekeiket is. Csak azzal van problémám, amikor idegen emberek úgy érzik, megtehetik, hogy interakcióba lépjenek vele.
Természetesen nem arról beszélek, amikor a játszótéren egy anyuka hozzá szól, miközben az ő gyerekével játszik. Az a problémám, amikor az utcán, vagy a boltban elsétálnak mellette, és megsimogatják az arcát, vagy hozzá szólnak úgy, hogy nem tudja, kik azok az emberek.
Félős gyerekem van, emiatt pedig mindig látom, hogy az utcán meglepődik akkor, amikor hozzá szólnak, ha pedig egy ijesztő, vagy túlságosan erősen vigyorgó személy megy oda hozzá, akkor megijed, és azonnal igyekszik elbújni, ahova csak tud.
Gyűlölöm ezt látni, hogy arra programozzák a gyerekem, hogy ha kimegy, akkor mindig legyen benne félelem.
Ritka az, amikor szavak mellé még simogatás, vagy érintés is jár, azokban az esetekben azonban sosem türtőztetem magam. Mindig erélyesen rászólok az illetőre, hogy nem szeretném, ha hozzá érne a lányomhoz, és legyen olyan kedves, álljon messzebb, mert attól még, hogy gyerek, ugyan úgy egy emberről van szó.
Felnőttek között sem elfogadott az, hogy odamenjünk idegenekhez, és elmondjuk, hogy milyen cukik, majd megsimogatjuk az arcukat és tovább álljuk. Ha ezt felnőttként nem tesszük, akkor miért gondolják az emberek, hogy a gyerekekkel ezt meg lehet csinálni. Mintha kevesebbek lennének, mint ők, akikkel meg lehet csinálni azt, amit csak akarnak.
Az egész azt az érzést kelti bennem, mintha az emberek úgy éreznék, egy gyerek kevesebb náluk, emiatt pedig majd ők eldöntik, mit lehet velük tenni, és mit nem.
Egyetlen különbség van egy gyerek és egy felnőtt között ezekben a helyzetekben. Egy felnőtt ember meg tudja védeni magát, ha olyan helyzetbe kerül, amibe nem szeretne. Meg tudja mondani egy nő egy tolakodó pasinak, hogy hagyja békén, de egy ilyen kicsi kislány nem fogja tudni elmondani, hogy nem szeretné, ha hozzá érnének.
Ezekben a helyzetekben természetesen mindig ott vagyok mellette, így nem kell aggódnia amiatt, hogy védtelen marad. Az azonban frusztrál, hogy ennyire semmibe veszik őt, és csak az én szavaim azok, amik meg tudják állítani ezeket a tolakodó embereket.
Emma történetét Hargitai Alexandra dolgozta fel.
Ha az ember nem tud valamit megmagyarázni, akkor kezdi el emlegetni a sorsot, a szerencsét, vagy végső esetben a véletleneket.
