Egyéb kategória

Apám után én is megsüketítettem magamat

Nagyapám nagyothallóként hunyt el, édesapámmal hangosan kiabálva kell beszéljen mindenki, és most én is beálltam közéjük a sorba. Mindezt nekik és saját magamnak köszönhetem, hogy szépen lassan tönkretettem a hallásomat.

vous - 2022.04.18.
Apám után én is megsüketítettem magamat

Valószínűleg nem egyedi a mi esetünk, fogadni mernék rá, hogy a mostani harmincasok között sokan vannak ugyanabban a cipőben, amiben én. Mi voltunk az a generáció, akik nagykanállal belevetették magukat a koncertezésbe, akik minden nap fülhallgatóval jártak, amikben üvöltött a zene.

Csak abba nem gondoltunk bele, hogy mi lesz velünk, amikor utolér minket a felhalmozott halláskárosodás.

Fülvédő? Minek az?

Ezt soha nem mondta ki apám, de ha fiatalon rákérdeztem volna, biztos ez lett volna a válasza. Hiszen ő traktor, kalapácsolás és flex hangok között nőtt fel, ahogy később én is. Ennek persze meg van az a haszna, hogy hiába élek egy fővárosi lakásban, nagyon sok mindent meg tudok magamnak szerelni. Például fel tudok fúrni a falra egy tartókonzolt.

A hátránya viszont az, hogy a falfúrás hangjától a párom átmenekül a szomszéd szobába, én pedig gond nélkül megcsinálom fülvédő nélkül. Ugyanis már ennyire tropára ment a hallásom. Emlékszem, a sok hangos gép között először befogtam a fülem, majd egy idő után nem. Hozzászoktam, vagyis hozzáromlott az érzékelésem.

Aztán ugye jöttek a kamaszévek, a walkman, a discman, a koncertek, és természetesen a zenét is egyre hangosabban hallgattam.

Nem tudtak jobbat

Apámat közben az őrületbe kergeti a fülzúgás, és félek, hogy szépen lassan engem is meg fog találni ez a nyavaja. Mert a számok nem kedveznek a kilátásaimnak, ahogy az eddigi életem se. A hallásom már nem fog visszajönni, sőt, ennél csak rosszabb lesz.

Hálás vagyok apukámnak a rengeteg élményért, amit mellette szereztem, de ennél sokkal felelősségteljesebb kellett volna legyen.

Hálás vagyok apukámnak a rengeteg élményért, amit mellette szereztem, de ennél sokkal felelősségteljesebb kellett volna legyen.
Forrás:
Unsplash.com

Félreértés ne essék, nem a szüleimet akarom pocskondiázni. Bár ártottak nekem, és maguknak, de csak azért mert nem tudtak jobbat. Sajnos nem gondoltak bele a következményekbe, hiszen nekik ez természetes volt. Apám így nőtt fel, hát én is így nőttem fel, és még rátettem magamnak is egy lapáttal.

Szóval lehet, hogy ez inkább egy nyílt levél minden fiatalnak és szülőnek, hogy nagyon vigyázzanak a saját és gyerekeik hallására. Ugyanis a gyakori felelőtlenség szépen lassan összeadódik, és sokkal sivárabb lesz a világ, ha már magunktól nem halljuk a madárcsicsergést.

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Különleges nézőpontból mutatja meg a BudaPartot az idei fotópályázat nyertes alkotása Több mint 130 pályamű közül választották ki a legjobb képeket
Világ
Különleges nézőpontból mutatja meg a BudaPartot az idei fotópályázat nyertes alkotása Több mint 130 pályamű közül választották ki a legjobb képeket
vous - 2026.07.28.
Lezárult a BudaPart ötödik alkalommal meghirdetett fotópályázata, amelyre idén több mint 130 alkotás érkezett. A pályázók a városnegyed építészeti formáit, különleges részleteit és vízparti hangulatát örökítették meg. A háromfős szakmai zsűri döntése alapján az első helyezést Bődi Zoltán alkotása nyerte el.

Otthon

Így frissítik otthonaikat a magyarok: a kisebb kiegészítők mellett az ágyak és kanapéágyak iránt is nőtt a kereslet
Otthon
Így frissítik otthonaikat a magyarok: a kisebb kiegészítők mellett az ágyak és kanapéágyak iránt is nőtt a kereslet
vous - 2026.10.15.
A rendszeres otthonfrissítésben a tárolók és a lakástextilek kapják a főszerepet: a JYSK megbízásából készült piackutatás szerint a megkérdezettek 40 százaléka évente vagy gyakrabban vásárol tárolókat, 37 százalékuk pedig lakástextileket. A vállalat magyarországi értékesítési adatai eközben a nagyobb bútorok iránti kereslet erősödését is jelzik: az előző pénzügyi évben az ágykeretek forgalma 45,9, a kanapéágyaké 38,3 százalékkal nőtt az azt megelőző pénzügyi évhez képest. A választásban a személyes tapasztalat is meghatározó: a kutatás résztvevőinek közel fele a kipróbálást fontosabbnak tartja az inspiráló látványnál.