Egyéb kategória

Közölte, ha fel merem venni a gumit, akkor ma itt nem lesz semmi romantika

Olyanról gyakran hallani, hogy a férfiak túl lusták védekezni, vagy pusztán önös érdekből, hogy nekik kényelmesebb legyen, leveszik aktus közben, de olyanról, hogy egy nő tiltsa meg, még sosem fordult elő velem.

vous - 2022.05.18.
Közölte, ha fel merem venni a gumit, akkor ma itt nem lesz semmi romantika

Egy baráti nyaraláson találkoztam a lánnyal. Az egyik nagyon jó barátom hívott el a már bejáratott éves kiruccanásukra, ahol hamar beilleszkedtem az összeszokott csapatba. Mivel pont akkoriban szakítottam a barátnőmmel, hamar felkeltette az érdeklődésemet az egyik szingli lány. Több napon át fűztem, az egyik este csak azt engedte meg, hogy együtt aludjunk, de többet még nem vállalt be. 

A nyaralás közepe tájékán végre beadta a derekát, és egymásnak estünk a szobájában. Amikor odakerült a sor, lovagiasan megkérdeztem, hogy van-e nála gumi, mert a saját szobámba felejtettem, szóval ebben az esetben át kell mennem érte.

Kijelentette, hogy ha fel merem húzni, akkor ne is számítsak rá, hogy lesz bármi is.

Kicsit ledöbbentett, mert ilyet sem hallok gyakran a lányoktól, de elárulta, hogy allergiás a latexra, meg amúgy is utálja az illatát, szóval a latexmentes gumik sem játszanak annyira. Még meg is nyugtatott, hogy nem lesz semmi gond, nem fogok tőle elkapni semmit.

Igazán biztató kezdet, de nagyon rá voltam indulva a lányra, szóval úgy voltam vele, hadd szóljon. Akkor ma zokni nélkül mosunk lábat. 

Mivel elég sokáig húztuk az elejét, úgy voltam vele, hogy gyorsan elmegyek, és nyomunk egy hosszabb második kört, amit már kedvemre el tudok húzni. Szégyen vagy sem, alig egy perce csinálhattuk, amikor eldurrantam.

ágy pár

Még meg is nyugtatott, hogy nem lesz semmi gond, nem fogok tőle elkapni semmit.
Forrás:
Canva

– Te most elmentél? – kérdezte kicsit gunyorosan.

– Jó, hát nagyon sokára vágtunk bele, és már órák óta állt.

– De ugye kihúztad időben?

– Nem, miért? Gyógyszert szedsz, nem?

Azt hittem menten rosszul leszek. A lány riadalma hamar átterjedt rám is.

Kiderült, hogy nem szed semmit, és megszakításos védekezéssel szokott csak hancúrozni. Amit mindig el szokott mondani a srácoknak, csak mire mondta volna, már be is fejeztem. Mi tagadás tényleg nagyon gyorsan lezavartam a dolgot.

Egyből megöltük a romantikát, nem volt esély második körre. Utána nézett gyorsan pár időpontnak a telefonján, és már kész is volt a terve a problémára.

A csaj gyanúsan profi volt, hajnalban felpattant az első vonatra, délre vissza is ért egy 72 órás tablettával, amit a dokijától szerzett. Kifizettem a vonatjegy és a gyógyszer felét, mert valahol az én hibám is volt. A többieknek azt kamuzta, hogy a lakótársa kizárta magát a lakásból, és be kellett engednie. Mindenki elhitte neki. Utána már viszont nekem teljesen elment a kedvem tőle, és többet nem próbáltam meg a szobájában aludni. Úgy tűnt, hogy ő sem nagyon bánja.
 

Dávid történetét Fenyvesi Mira dolgozta fel.

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Közösen kutatja a Velencei-tó helyzetét és lehetőségeit a Kodolányi Egyetem és a HÖOK
Világ
Közösen kutatja a Velencei-tó helyzetét és lehetőségeit a Kodolányi Egyetem és a HÖOK
vous - 2025.06.12.
Tudományos együttműködést indított a Velencei-tóért a Kodolányi János Egyetem és a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK). A több kutatást és tudományos vizsgálatot is magába foglaló kezdeményezés célja, hogy átfogó turisztikai, szociológiai és demográfiai képet adjon a Velencei-tó térségének helyzetéről. A részleteket sajtótájékoztató keretében ismertette Domokos Tamás, a Kodolányi Egyetem elnöke és Budai Marcell, a HÖOK sajtófőnöke Székesfehérváron, az felsőoktatási intézmény székhelyén.

Otthon

Zsálya szín és stílus: a természet inspirálta modern életérzés
Otthon
Zsálya szín és stílus: a természet inspirálta modern életérzés
vous - 2025.06.23.
Egy esős reggelen talán neked is feltűnt már, milyen különleges módon találkozik a nedves, zöld növényzet a borús eget beborító felhőkkel. Ez a hangulat és színspektrum ihlette meg napjaink egyik legdivatosabb árnyalatát: a zsálya zöldet. Ez a szürkével keveredő, finom és nyugtató hatású szín elegáns megjelenést kölcsönöz bármilyen környezetnek. De miért is van ekkora sikere, és hogyan használhatjuk ezt a természet ihlette színt a mindennapokban?