Én is úgy gondoltam, hogy velem sose történhet hasonló, hiszen nem tudnék olyan kapcsolatban élni, ahol nap mint nap bántanak. Tévedtem. Leengedtem a pajzsomat, és olyan helyzetbe kerültem, ahonnan csak keveseknek sikerült kiszabadulniuk.

Az elején még nagyon boldog voltam, hogy végre sikerült egy olyan férfit találnom, aki tárt karokkal fogad engem és a kislányomat is. Egyedülálló anyukaként nagyon nehéz az élet, és nagy könnyedség volt végre valakivel megosztani a terheket. Nagyon szerettem volna egy boldog családot, így amikor apró, de fájó megjegyzéseket tett, csak hallgattam. Próbáltam arra fókuszálni, amit adhat ez a kapcsolat, ezért a sértő szavakat elengedtem a fülem mellett. Másnap mindig bocsánatot kért, és igyekezett elfeledtetni a sértéseket.

Egy nap azonban nem volt elég a sértegetés, sem a bántó szavak, mert tudta, hogy azok nem érnek el hozzám. Nem emlékszem, hogy pontosan mi volt a kirohanásának a tárgya, csak az éles fájdalomra emlékszem, ami az arcomból sugárzott az első pofon után. Teljesen ledermedtem. Mintha valami átkapcsolt volna bennem, és rögtön védekezni kezdtem. Onnantól fogva mindig csak védtem magam. A szavainak is ereje lett, és azok is úgy sajogtak miután kimondta őket, mint a sebhelyek, amiket okozott. A környezetünk mindebből semmit sem vett észre, hiszen néhány zúzódás könnyedén magyarázható az ügyetlenséggel, amin a mit sem sejtő szomszédok csak elmosolyodnak.

Forrás: Pexels.com

Előfordult olyan is, amikor édesanyámhoz menekültem az egyik este, amikor nagyon csúnyán elbánt velem. Elmeséltem neki a mindennapjaim, és hogy mennyire nehéz ebből kilépni. De kedves szavak és támogatás hiányában maradtam.

Te választottad ezt az életet, neked is kell rendbe hozni! Gondolj a lányodra is, ilyen példakép akarsz lenni?!

Ezek után tudtam, a megoldást és a segítséget nem várhatom el másoktól. Erőt kell gyűjteni a harchoz, ami hamarosan el is érkezett. Aznap a szokásosnál is agresszívabb volt, amikor a szemébe néztem, már egyáltalán nem láttam embernek. Olyan volt, mint egy pusztító tűz, ami elevenen akar elégetni a lelkemmel együtt. Gyengének éreztem magam, ahogy levegő után kapkodtam. Nem tudtam a kezeit levenni a torkom szorításáról. Könnyek szöktek a szemembe, minden elhomályosult, azt hittem így fogok meghalni, amikor apró lépteket hallottam:

Végre megtettem, én álltam felette. Hatalmas erőt éreztem nemcsak a testemben, de a lelkemben is. Ez kellett ahhoz, hogy továbbmenjek, új életet kezdjek.

Jó ideje már, hogy kettecskén élünk a lányommal, de annál nagyobb szeretetben. Viszont nem telik el úgy nap, hogy ne gondolnék arra, mi lett volna, ha túl későn cselekszem, és ő is sérül ebben a kapcsolatban. Ameddig csak élek, beszélni fogok a történetemről, mivel rengetegen vannak, akik még nem tették meg a lépést a szabadságuk felé. Akik félnek, megalázottnak és gyengének érzik magukat, azoknak üzenem, van kiút. Megtalálni ezt nehéz lesz, és lesznek sebek, amelyek sosem fognak igazán begyógyulni, de nem szabad feladni önmagunkat, egy jobb élet reményét, hogy némán várjuk az utolsó napot, amikor szenvednünk kell az elnyomónk keze által…

Éva történetét Juhász Adél dolgozta fel.

Azok a gyerekek, fiatalok, akiket bántalmazás, vagy erőszak ér, a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítványt hívhatják a 116-111 lelkisegély-vonalon. Bántalmazás áldozatául esett nők és gyermekek számára a Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen Egyesület működtet ingyenesen hívható segélyvonalat, ami az alábbi számon hívható: 06-80-505-10