Elsöprő szerelemnek indult, mostanra azonban már undorodom a páromtól, még ágyba bújni sem akarok vele. Ez nem csak a higiéniával köthető össze, annál jóval többről szól.
A kapcsolat elején még vonzódtam a barátomhoz, gyakran bújtunk ágyba, ma azonban már ránézni sem tudok, még az is zavar, ha hallom a lélegzetét, az együtt alvás pedig már szóba sem jöhet.
Nem tudom, mikor változott meg ennyire a hozzáállásom. Régebben még szívesen voltam együtt a párommal, gyakran találkoztam vele, és még az összeköltözést is sürgettem, hogy minél többet vele lehessek.
Eleinte ez nagyon jól bevált, hisz bármi zavart benne, azt elnéztem, és a jó barátnő szerepet megőrizve inkább elrakodtam, vagy takarítottam helyette. Ma már képtelen lennék arra, hogy toleráljam azt a mocskot, amit a konyhában, vagy a fürdőszobában hagy, emiatt pedig gyakran összevesztünk.
A kapcsolatunknak mintha semmi értelme se lett volna, én azonban nem akartam feladni a lakást, amit közösen béreltünk. Nem szeretek gyakran költözni, a pasimnak pedig jó darabig nem hoztam fel, hogy szakítsunk.
Tudtam, hogy ez nem mehet tovább, én mégis képtelen voltam érvényesíteni az akaratomat.
Pár hónapja még bíztam abban, hogy idővel el fog múlni az undor belőlem, pedig akkor már hónapok óta tartott az ellenszenvem. A pasim is látta rajtam, de mintha nem érdekelte volna, és csak azzal foglalkozott, ami őt érdeklte, engem pedig teljes mértékben ignorált.
Bármire kértem meg, figyelmen kívül hagyta, mintha már biztos lett volna abban, hogy megkapta a csajt, így bármit megtehet. Sajnos valahol igaza is volt ebben, hisz hagytam, hogy eddig fajuljon a helyzet.
Úgy éreztem, hatalmas hibát követek el azzal, ha vele maradok, de az egyedülléttől és a lakás elvesztésétől való félelem mellette tartott.
Eldöntöttem, hogy egy hétre hazalátogatok a szüleimhez, hogy kipróbáljam, milyen az, amikor egy teljesen másik helyen vagyok nélküle. Bár féltem attól, hogy nehéz lesz visszaszoknom a régi környezethez, egyszerűbben ment, mint gondoltam.
Otthon találkoztam a gyerekkori barátaimmal, és sokat beszéltem az édesanyámmal is arról, mit kellene tennem. Nem akart erőszakosan véleményt formálni a kapcsolatomról, de elmondta, hogy egy lakás miatt nem kellene valakivel együtt lennem, pláne nem azért, hogy ne legyek egyedül. Főleg nem ilyen fiatalon.
Egy hét helyett végül hármat maradtam, ez alatt az idő alatt pedig találtam egy lakást magamnak, ami talán még jobban is nézett ki élőben, mint előre reméltem. Amikor visszamentem a pasimhoz, csak addig maradtam, amíg összepakoltam a cuccaimat, majd leléptem, és soha többé nem vettem fel vele a kapcsolatot.
Bea történetét Hargitai Alexandra dolgozta fel.
