Már majdnem egy éve együtt vagyunk, együtt is élünk, de már szinte a kapcsolatunk legeleje óta tudom, hogy én nem úgy szeretem őt, ahogy ő engem.
Amikor randizni kezdtünk, minden csodás volt. Nagy volt a pezsgés, nyár volt. Fesztiválokra jártunk, és a hegyekbe kirándulni. Nyáron minden olyan szabadnak tűnik, még akkor is, ha az embernek nincsenek már olyan végeláthatatlan szünetei, mint általános iskolában. Visszatekintve az a bizonyos pezsgés nem annyira az egymás iránt érzett valódi érzelmeinknek szólt, hanem annak az örömnek és vágynak, hogy végre kapcsolatban lehetünk, végre van valaki. Legalábbis nálam.
Egy pár hónap múlva, nyár vége felé kezdtem el érezni, hogy valami nem oké. Hirtelen már nem hozott annyira lázba, hogy vele találkozhatok, és a kis hülyeségeket is inkább idegesítőnek láttam, mint aranyosnak. Minderről azonban eltereltem a figyelmemet, azt mondtam, hogy majd kialakul, meg hogy minden kapcsolatban vannak hullámvölgyek, biztos csak most egy kicsit fáradtabb, vagy stresszesebb vagyok.
Valami azonban nem változott. Az ő rajongása.
Minden nap keresett, és egy héten többször randizni hívott, én pedig sodródtam az árral. Szerintem ez a rész még rendben is lett volna, megesik az ilyesmi. A dolog egyértelműen akkor ment félre, amikor lejárt az albérletem szerződése, és új helyet kellett keresnem. Ekkor már bő három hónapja randizgattunk és ő felajánlotta, hogy költözzek hozzá, hiszen az a legegyszerűbb. Elmondta, hogy megérti, ha ezt még túl korainak érzem, de szerinte sokkal logikusabb lenne, mintha kivennék egy újabb lakást egy évre, és fél év múlva össze akarnánk költözni.
Forrás: Unsplash
Meg kellett volna mondanom, hogy fél év múlva sem akarok összeköltözni, de akkor még azzal hitegettem magam, hogy ez a kapcsolat működőképes, és az érzelmeim hiánya normális, hiszen senki sem rajong folyamatosan egy hosszabb kapcsolatban.
Mivel nem mondtam meg neki, pár hét múlva azon kaptam magam, hogy már együtt is lakunk.
Nem panaszkodni szeretnék, hiszen ha teszek hátra egy lépést, belátom, hogy egy szuper pasi a barátom, aki mindent megtenne értem, imád és még lakbért sem kell fizetnem. Az egyetlen hiba a dologban, hogy én nem úgy érzek iránta, mint ő én irántam. Ezzel nem tudok mit csinálni, az érzéseinket nem tudjuk ilyen mértékig megválogatni.
Tudom, hogy ő jobbat érdemelne egy olyan barátnőnél, aki csak félig van benne a kapcsolatban, de nem tudom mivel okozok nagyobb kárt a kapcsolatunknak ezen a pontján: azzal, ha maradok, vagy azzal, ha véget vetek a dolognak? Néha az az érzésem, hogy tudja, én nem érzek úgy iránta, mint ő irántam, de inkább így akar velem lenni, mint teljesen nélkülem.
Nóri történetét Király Etel írta meg.
