Eddig nem okozott problémát a párkapcsolataimban, ha az egyik fél megszállottja lett egy sorozatnak vagy hobbinak, a partnereimmel mindig össze tudtuk hangolni a kedvenc időtöltéseinket és a másikkal való foglalkozást. Sosem a figyelemmel volt probléma, de persze azoknak a kapcsolatoknak is vége lett. A legutolsó párom azonban egészen egyedi módon rontotta el az együtt töltött pillanatokat.

Az első pár hónapban még nem tűnt fel, mennyire lekötik a játékai. Láttam, hogy mindenből a legújabb kütyüt vette meg magának, és az is rendben volt, hogy szeret a hobbijával foglalkozni, akkor azonban még én is érdekes voltam neki annyira, hogy törődjön velem.

Amint hozzám szokott, már kevésbé figyelt rám, és a játékokban kereste az izgalmakat, valamint a kihívást. Eleinte nem értettem, mi történt, később azonban egyértelművé vált számomra, hogy lehetetlen küldetés lenne az, ha magamra akarnám fordítani a figyelmét.

Édesanyám véleményét is kikértem, aki felhívta rá a figyelmem, hogy ha gyereket szeretnék, akkor hogyan fogok mindent kézben tartani a partnerem segítsége nélkül. Ezt a szakításnál is felhoztam, amire azt a pökhendi választ kaptam, hogy a gyerek is játszani fog, tehát emiatt felesleges aggódnom. Ennyi elég is volt, azonnal felvettem a kabátom, és hazamentem.

Nem fájt a szakítás, hisz tudtam, nem veszítettem sokat. Egyedül az bántott, hogy túl sok időt pazaroltam az életemből egy olyan emberre, aki nem érdemelte meg.

A szakítás után poénból én is elkezdtem játszani, hogy megtudjam, mégis miért szerette annyira az exem. Ironikus módon pont ott ismertem meg az egyik legjobb barátnőmet. Nem gondoltam volna, hogy csajok is szeretik a hasonló szórakozási lehetőségeket, de megértettem, hogy ezt nem köthetem nemekhez. Vele én is gyakran játszom, de persze utána mindig sokat beszélgetünk, és abszolút nem érzem azt, hogy az kapcsolatunk ápolása háttérbe szorulna.

Adél történetét Hargitai Alexandra jegyezte le.