Ha fél évvel ezelőtt bárki a férjemről vagy a házasságomról kérdezett volna, akkor gondolkodás nélkül az lett volna a válaszom, hogy én vagyok a világon a legszerencsésebb feleség. Nem is kívánhattam volna tökéletesebb embert férjemnek és a gyermekeim apjának. Hogy milyen naiv voltam…
Nincs is annál borzasztóbb érzés, amikor kiderül, hogy teljesen félreismerted azt az embert, akivel hűséget esküdtetek egymásnak. 12 év házasság és két csodás gyermek után ugyanis az én férjem úgy gondolta, hogy kikacsintgat egy kicsit, és viszonyt kezd a húgommal. És mikor máskor tette volna mindezt, mint akkor, mikor én a szülőszobán vajúdtam, hogy világra hozzam harmadik gyermekünket?
Nincs házasság problémák nélkül
Természetesen a mi házasságunk sem volt problémamentes, nehezebb időszakokban elég sűrűn vesztünk össze kisebb-nagyobb dolgokon, de úgy gondolom, hogy ez természetes velejárója egy kapcsolatnak.
Sem ez, sem más nem indokolja azt, hogy valaki a felesége húgával hancúrozzon.
Életem egyik legcsodálatosabb napját örökre be fogja árnyékolni a férjem és a húgom árulása, és nem tudom, hogy valaha képes leszek-e megbocsátani nekik, annak ellenére sem, hogy talán ők voltak a két legfontosabb ember az életemben.
Düh és teljes összeomlás
Amikor éreztem, hogy elfolyt a magzatvizem, éppen a boltból tartottam hazafelé. Már az utcánkban jártam, amikor rám tört az a félreismerhetetlen érzés, amit már az előző két gyermekemnél is éreztem: én most szülni fogok.
Mivel tudtam, hogy a férjem késő estig dolgozik, rögtön édesanyámat tárcsáztam, aki ugrásra készen várt már az utóbbi egy hétben, 5 percen belül pedig meg is érkezett értem autóval, és indultunk a kórházba. Az úton megpróbáltam felhívni a férjemet, hogy tudassam vele, mi a helyzet, de mivel nem vette fel a telefont, csak egy SMS-t hagytam neki.
Tisztában voltam vele, hogy nem foglalja le annyira a munkája, hogy egy választ se tudjon írni, főleg amikor ilyen fontos dolgokról van szó, viszont semmi reakció nem érkezett. Akkor viszont nem tulajdonítottam ennek nagyobb jelentőséget, mert túlságosan lefoglalt az egyre erősödő fájdalom és a sűrűsödő összehúzódások.
A férjem akkor érkezett meg a kórházba, amikor már megszületett a kislányunk, a határtalan boldogság helyett viszont egészen más érzelmeket láttam az arcán. Akkor még fogalmam sem volt róla, hogy mi állhat e mögött, mert túlságosan el voltam foglalva a babával, alig egy héttel később viszont a húgommal együtt színt vallottak.
Kiderült, hogy a férjem egyáltalán nem a munkahelyén volt, hanem a húgom lakásán, aki megkérte, hogy segítsen összeszerelni az új kanapéját, viszont egészen máshogy alakultak a dolgok.
Ordibálni kezdtem velük, és kidobtam őket a lakásból.
Remegtem a dühtől, ömlöttek a szememből a könnyek, és nem voltam hajlandó elfogadni azt, amit a tudomásomra hoztak. Hogy lehettek képesek erre?
Azóta fél év telt el, és a kapcsolatunk sem a férjemmel, sem a húgommal nem mutat javulást. Ők a kis kaland után egyáltalán nem is beszéltek egymással, felém viszont próbáltak nyitni, de én hárítottam a közeledést. Csak annyira vagyok hajlandó kommunikálni a férjemmel, hogy a gyerekeink tudjanak vele találkozni. Nem tudom, hogy ez fog-e változni, és őszintén fogalmam sincs, hogy szeretném-e.
Nóri levelét Szatmári Gabriella dolgozta fel.
