Na, nem mintha az első randijaim többségén megtörtént volna, de még a randik töredéke is túlzó kifejezés lenne, azonban a szabály esetemben örök érvényűnek tűnik: ha testiségre kerül a sor, akkor a férfiról nem hallok többet, de még ha hallok is, az csak elutasítás lehet.

A delikvenssel egy randiappon ismerkedtünk meg, minden klappolt, vette a poénjaimat és még az esetem is volt, az első találka pedig minden várakozásomat felülmúlta. Az első perctől olyan érzésem volt, mintha ezer éve ismerném a randipartnerem, akivel mindenről (is) csodálatosan el tudtunk beszélgetni, emellett pedig a levegő érezhetően pattanásig feszült köztünk. Néhány pohárka ital és egy felejthetetlen beszélgetés után aztán megkérdezte, hogy nem akarnám-e nála folytatni, én pedig nem tudtam nemet mondani. Mondanom sem kell, hogy nem volt megállás, miután a lakásába értünk, de nem bántam, úgy éreztem, hogy mindenben összhangban voltunk, és ez volt az este tökéletes koronája. Másnap nem időztem sokáig, de a közös reggel is varázslatos volt – úgy éreztem, mintha az első reggelem tölteném a jövendőbelimmel.

Forrás: Unsplash

A hazaérkezésem után tűkön ültem, alig vártam, hogy végre keressen és megbeszéljük a következő randevút, ám a várva várt üzenet csak-csak nem jött. Két nap elteltével már a telefonom összes rezzenésére görcsösen ugrottam, de mindig csalódnom kellett, így hát úgy döntöttem, hogy felkötöm a gatyám, és megkérdezem, hányadán állunk. A kedves, nem túl tolakodó, de azért lényegretörő üzenetemre aztán könnyűszerrel annyit válaszolt, hogy most nem áll készen semmi komolyra, ha így is érdekel a dolog, akkor találkozhatunk – nála, vagy nálam. Mondanom sem kell, hogy a csalódottságom mérhetetlen volt, a kijelentése pedig mindennel szembe ment, amiről az italok társaságában beszélgettünk, amikor különlegesnek hívott, vagy azt mondta, csak ilyen nőt tud elképzelni maga mellé.

Miután a könnyeimet visszanyelve elmeséltem a barátnőimnek, csak megerősítettek abban, amit már amúgy is éreztem: Túl korán feküdtem le vele, így már nem voltam számára érdekes.

“Mégis hogy lehet, hogy még mindig itt tartunk? Ennyire primitív lenne a társadalmunk? Előbb-utóbb úgy is megtörtént volna!” – fakadtam ki. Ez azonban nem változtatott a tényen, hogy felültettek.

Ugyan azóta már sikerült túllendülnöm a csalódottságomon, és okulnom abból, amit nem vagyok hajlandó hibának elkönyvelni, mégis kiábrándultam – nem a könnyen jött, könnyen ment lovagomból, hanem abból, hogy nőként továbbra is csak akkor számítok érdekesnek, ha akár önmagamat megjátszva is, de tettetem a nehezen elérhető prédát, akit a nagy, erős és persze férfias férfi minél később tud elejteni.