Csaknem két évtizede dolgozom irodai környezetben és már megszámlálni sem tudom azokat az ismétlődő idegesítő dolgokat, amiktől egy nő nem menekülhet a munka világában.
Hányszor gondolják az egy munkahelyi megbeszélésen a férfi kollégák, hogy csak azért több joguk van beszélni, mert nagyobb a hangjuk és könnyűszerrel túlkiabálnak? Rendszeresen elképeszt a helyzet, mikor egy gondolatmenet közepén tartok, úgy látom, hogy mindenki figyelmét élvezem egészen addig, amíg az egyik kolléga fejében meg nem születik a szikra, és egy pillanatot sem bír várni azzal, hogy a zseniális ötletét nálam jóval hangosabban közölje. Bármilyen mondat közepén járok is, a figyelem azonnal elpárolog.
Ha a férfi kollégákat lehet a teljes nevükön szólítani, akkor miért van tele az iroda annyi Magdikával és Dórival? Ha másokat komolyan vesznek, akkor minket miért kell úgy kezelni, mintha óvodások lennénk? Lehet, hogy meghallgatnak, de jó lenne, ha azzal is megtisztelnének, hogy a munkahelyhez méltóan szólítanak meg, és nem kólintanak fejbe egy váratlan tegezéssel. Nincs kínosabb, mint amikor magázom az idősödő nagyfőnököt, aki cserébe letegez.
Legtöbben valamiért azt hiszik, hogy a női kollégák pedánsabbak, mintha még az általánosban lennénk. A munkahely nem arról szól, hogy úgy végezzük el a feladatainkat, hogy közben átadjuk másnak, vagy a többieknek még több feladatot csinálunk. Ezért akadok ki, amikor valaki megtalál egy problémával, és megpróbálja rámhagyni, azzal, hogy úgyis jobban illik az én feladataim közé. Tökéletesen ideillik az is, amikor “ hatalmas szívességeket” kérnek.
Forrás: Unsplash
Nem teljesen értem, hogy pontosan hogy is fordul ez át egyes kollégák fejében, de sajnos megesik, még olyan kolléganővel kapcsolatban is, aki évekkel régebb őta a cégnél van, mint ők. Egyszer egy kolléga, aki mellettem tanult be, amikor nem boldogult egy kérdéssel a telefonban, és engem akart kapcsolni, asszisztensként utalt rám. Még jó, hogy ezek után egyáltalán nem segítettem neki.
Ha harminc felé még nincs gyereked, még manapság is számolnod kell azzal, hogy a szüleidtől kezdve a barátaidon át a hentesig mindenki megpróbál majd beledumálni a gyermekvállalási terveidbe. Sajnos, nincs ez másként a munkahelyen sem. Rejtély, hogy miért gondolják egyes kollégák, hogy a reprodukció közügy, és miért nem tartják meg inkább maguknak az erre vonatkozó kérdéseiket és megjegyzéseiket. Már csak azért is veszélyes ez a terep, mert sosem tudhatjuk, éppen valakinek a legérzékenyebb pontjába nyúlunk-e bele.
Ida élményeit Király Etel írta le.
