A sztárpár azt mondta, gyermekeik érdekében békében rendezik a válást, azonban úgy tűnik, ez mégsem fog sikerülni.

Viharos válásuk óta az egész internet különös tekintettel figyeli az egykori szépségkirálynő és volt férje közösségi oldalait. A hétvégén Csuti posztolt egy videót, amin hallható, hogy kis Nina szólongatja az édesanyját, aki azonban nem volt ott, hiszen apás napot tartottak.
„Szegény Nina az anyukáját keresi!" – írta egy kommentelő, amit Edina sem hagyott szó nélkül és üzletének fiókjával hosszan válaszolt, mivel Csuti letiltotta a privát oldalát.
"Mivel a gyerekeim apja letiltott… innen válaszolok! (Edina vagyok "a kedves anyuka"! ) MITŐL HANYAGOLNÁM EL A GYEREKEIMET ??? Azért mert nem posztolok minden egyes pillanatban amikor a gyerekekkel vagyok attól még velük vagyok, szemben Csutival, aki minden alkalmat megragad, hogy a jó apa és az áldozat szerepében tetszeleghessen az általa imádott nyilvánosság előtt! Ma egyébként András ( azaz Csuti ) napja van, mert fel vannak osztva közöttünk a napok – természetesen az én javamra – de ettől függetlenül is, ma a délutáni alvásukig is otthon voltam! Minden anyai kötelezségem elláttam és társai! Nem dolgozom… szinte mindent lemondtam, hogy minden erőmmel arra törekedhessek, hogy semmit ne vegyenek ebből az egészből észre a gyerekek, minél több időt tölthessek velük és boldoggá tegyem őket, amit nem a nyilvánosság előtt teszek! Könyörgöm! Ne csak nézzetek… lássatok a dolgok mögé is, de azt hiszem lassan szükség lesz a segítségemre! A gyerekeim miatt nem hagyhatom tovább, hogy az anyai becsületem a sárba legyen tiporva! Én nem fogok csak azért posztolni velük, hogy azt bizonygassam jó anya vagyok! Vagy szerintetek attól jó szülő valaki, hogy megoszt egy momemtumot, hogy pozitív színben tüntesse fel magát? Attól törődik valaki a gyerekeivel és attól jó anya vagy éppen apa, mert azt mutatja??? Csuti… neked innen is köszönöm, hogy tartod magad a megbeszéltekhez, miszerint a gyerekeket nem mutatjuk, főleg nem ebben az időszakban! Ui.: Addig örüljünk, ameddig a felkiáltójelek helyett kérdőjelek vannak!" – írta.
A kommentelők keményen reagáltak a hozzászólásra és a továbbiakban sem kímélték a sztárt. Volt aki azt írta, ne beteg, amiért a kommenteket olvasgatja és ne csodálkozzon, hogy Csuti letiltotta.
Edina azonban nem hagyta magát és azt ígérte hamarosan mindent elmesél:
"Semmit nem tudtok, hogy mi miért és hogyan történt, úgyhogy ezt el is engedem! Jövőhéten érkezem és elmesélem! Azt pedig anyaként, úgy, hogy meg is beszéltünk valamit a közös gyerekeinkkel kapcsolatban, azért hadd engedtessék már meg nekem, hogy számon kérjem! Nem vitatkozni jöttem… nem is érdekel senki… csak a gyerekeim!!! Miattuk álltam ebbe is bele! Szép estét mindenkinek! Edina"