Egyéb kategória

Csuti is reagált Kulcsár Edina új kapcsolatára

Kulcsár Edina maga jelentette be, hogy válását és egykori házasságát nem gyászolja már. Most Csuti is reagált a felesége közleményére.

vous - 2022.01.18.
Csuti is reagált Kulcsár Edina új kapcsolatára

“Nehéz erre hirtelen mit reagálni. Nagyon sok kérdés van most a fejemben, amire ez magyarázatul szolgálhat, de ülepednie kell a dolgoknak. Nem lenne szép, ha én véleményezném ezt a dolgot Edina és Márk között, továbbra is védelmezni szeretném a volt feleségemet” – nyilatkozta a Blikknek.

A szépségkirálynő gyermekeinek apja elfogadja a döntését, azt szeretné, ha lelkileg kiegyensúlyozott lenne, a kicsik érdekében.

“Barátkoznom kell a gondolattal, igen, hogy a gyerekeimmel is fog találkozni. Azt nem szeretném elmondani, hogy mikor tudtam meg a dolgot, de úgy érzem, hogy Edina nem mindig volt velem őszinte. Rettentően csalódott vagyok, azért is, ami a házasságunkkal történt és azért is – bár tudom, hogy ez az élet rendje -, amivel most szembesülnöm kellett. Amit még mondanék, azt inkább nem teszem, hogy a családom érdekeit védjem”

– tette hozzá Csuti, aki azt is bevallotta, hogy ő mutatta be egymásnak Edinát és a rappert.

Ajánlott cikkek