Egyéb kategória

Több száz millió a tét Kulcsár Edina és Csuti válásánál

Kulcsár Edina és Szabó András évek óta tudatosan építették céges birodalmukat.

vous - 2022.01.17.
Több száz millió a tét Kulcsár Edina és Csuti válásánál

A magyar szépségkirálynő és férje pénteken jelentették be válásukat. Házasságuk nehézségeit az egész ország előtt felvállalták, miközben dolgoztak annak megmentésén. Végül mégis külön folytatják.

„Csutival továbbra is segítjük egymást, dolgozunk együtt is és neveljük a gyerekeket” – írta Edina.

A sztárok gyermekeik mellett saját vállalkozásokkal is rendelkeznek, de nyilvános információk szerint két közös cégük is van, amikről dönteniük kell majd. Ebből az influenszereket képviselő Social Guru Kft. aktív, ami 2020-ban több mint 135 millió forintos árbevételt termelt.

Évek óta tudatosan építették céges birodalmukat.

Évek óta tudatosan építették céges birodalmukat.
Forrás:
RTL Klub

Emellett közös házzal is rendelkeznek, amibe 2020 júliusában sikerült beköltözniük. A Blikk által megkérdezett szakember szerint a környéken kevés az eladó új építésű, rádásul ilyen kiváló minőségű otthon. Ha a pár úgy dönt, hogy eladja az ingatlant, akkor meg is kérhetik az árát, hiszen mindenből a lehető legjobbra törekedtek.

"Nem ismerem ugyan a ház pontos paramétereit, de azt kell mondjam, az interneten fellelhető fotók és felvételek alapján ez a ház megér legalább százmillió forintot, de az ára egy eladás esetén akár 150 milliót is elérheti" – árulta el az ingatlanokkal foglalkozó szakember.

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Otthon

A fiatalok nyitottabbak az impulzusvásárlásra, az idősebbek hosszabban terveznek – így vásárolnak bútort a magyarok
Otthon
A fiatalok nyitottabbak az impulzusvásárlásra, az idősebbek hosszabban terveznek – így vásárolnak bútort a magyarok
vous - 2026.07.02.
A fiatalabb és idősebb korosztályok eltérő módon közelítik meg a bútorvásárlást: míg az idősebbek elsősorban személyesen vásárolnak, hosszabban terveznek és jobban támaszkodnak az áruházi szakemberek tanácsaira, addig a fiatalok nyitottabbak az online csatornákra, piacterekre és az impulzus alapú döntésekre. A JYSK megbízásából készült országos reprezentatív kutatás szerint ugyanakkor minden generációra igaz, hogy a bútorvásárlást továbbra is megfontolt, tudatos döntésként kezeli.