A férjem teljesen odavan az ötletért, hogy családot alapítsunk, sőt egészen nagy családot szeretne, mint amilyen nekik is volt gyerekkorában. Egyetlen egy bökkenő van: már most alig bírom a feladatokat, mi lesz később?
Mind a ketten főállásban dolgozunk, hasonlóan kimerülten érünk haza, annyi a különbség, hogy én húsz perccel közelebbi helyen dolgozom, így mire ő hazaér, én már otthon tüsténkedem. Bevásárlás után éppen pakolok be a hűtőbe, vagy már a vacsit kezdem összedobni, amikor belép az ajtón. Esetleg a mosást is beraktam, hogy késő este ne zörögjön a mosógép a szomszédoknak.
Ezzel nem is lenne baj, szeretem, ha haladnak a dolgok.
De valahogy hétvégén se sikerül neki boltba mennie, fényévente egyszer jön el segíteni nagybevásárláskor, a teregetéskor és hajtogatáskor mindig akad valami halaszthatatlan dolga, a takarítás meg már kész vicc. Fáradt, nincs kedve hozzá, pont most kell átugrania az egyik haverjához. A mosogatógépbe csoda, ha berakja az edényeket, de vissza a szekrénybe, ha könyörgöm se teszi be. „Majd holnap elintézem.” Mindenre ez a bejáratott válasza, persze különböző kifogásokkal fűszerezve. Okolhatnám az anyukáját, hogy miért nem nevelte meg, de egy idő után megértettem az álláspontját.
Ha nem csinálod meg helyette, az sem jó módszer. Mert egyszerűen nem zavarja!
Ha nem mosok ki, akkor többször felveszi a koszos alsónadrágját, ha nincs tiszta tányér, az odaszáradt szószosból eszik, ha üres a hűtő, rendel egy pizzát, ha poros a lakás, akkor kikerüli a porcicákat, ha tele a szemetes, egy kis szatyorban gyűjti a kuka mellett. Mondjuk, ez már haladás, mert előtte szanaszét hagyta a lakásban a szemetet.
Pórbáltam beszélni vele, hogy ha belefogunk a babaprojektbe, akkor lesz idő, amikor nem igazán tudok majd mindent elintézni, hiszen a kis csöppség érkezése eléggé le fog kötni. Sőt, ha még kistestvéreket akarunk mellé, akkor pláne! Mi lenne, ha besegítene kicsit a házimunkába…
„Úgy sem kell majd dolgoznod, több időd lesz!”
Az egy dolog, hogy a sima házimunkára valóban több időm lesz, de azért örökre nem akarok otthon maradni, szeretnék visszatérni dolgozni, azt sem akarom, hogy a gyerekek romhalmazban éljenek, és úgy viselkedjenek, mint a kismalacok, ha már ezt a példát fogják látni az apjuktól!
Lassan azon töröm a fejemet, hogy ultimátumot adok, ha nem kezd el sürgősen segíteni, akkor várhat arra, hogy gyerekeket szülök neki. Csak attól félek, hogy ezzel is úgy járok, mint a korábbi kísérleteimmel. Egy idő után nem fogja zavarni, és beletörődik, hogy nincsenek gyerekeink… Ezzel csak az a baj, hogy én pedig szeretnék. Ráadásul tőle, mert minden hibája ellenére nagyon szeretem a férjemet.
Orsi történetét Fenyvesi Mira dolgozta fel.
