Már két éve, hogy szakítottam az exemmel, de a mai napig nem volt képes elengedni ezt a kapcsolatot. Kezdem úgy érezni, hogy még a halálos ágyamon is az ablakból fog figyelni…
Úgy indult a kapcsolatom Viktorral, mint az összes többi. Nagy szerelem, heves érzelmek, őrjítő szex. Reméltem, hogy ő az igazi, habár voltak jelei, hogy korántsem normális az, ahogy szeret engem, de ezt akkor csak a barátnőim látták.
Rettentően féltékeny volt, ha a barátaimmal mentem bulizni, olyankor mindig telefonált, vagy írogatott. Én azt gondoltam nagyon édes, hogy ennyire félt, de a többieknek leesett a tantusz – ez birtoklási vágy. Egyre többször éreztem én is, hogy valami nem teljesen oké, mivel semmi jelét nem mutattam annak, hogy hűtlen lennék hozzá, a folytonos ellenőrzések pedig nagyon megmérgezték a kapcsolatunkat. Másfél év után lett elegem, amikor már akkor is balhézott, ha vidékre mentem meglátogatni a nagyszülőket. Véget vetettem az egésznek, és továbbléptem, csak neki ez nem ment olyan könnyedén.
A szakítás elején rengetegszer hívott fel részegen, hogy mennyire szeret és vissza akar kapni, amikor nem vettem már fel a telefont, akkor tömérdek SMS-t és hangüzeneteket hagyott. Egy idő után inkább letiltottam a számát és töröltem a közösségi oldalakról, remélve, hogy elfelejt.
A dolgok viszont elfajultak
Tudjátok van az az érzés, amikor mész valahova és úgy érzed valaki figyel távolról. Először azt hittem csak képzelődöm, de hamarosan kézzel írt leveleket kaptam. Az exem küldte őket. A levélben leírta, hol jártam, kivel voltam és mit csináltam, és hogy mennyire hiányzom neki.
Egyszerre járt át a félelem és az undor. Ez tényleg velem történik?
Rövidesen azt vettem észre, hogy félek elhagyni a házat. A gondolat, hogy bárhol megfigyelhet, és követhet teljesen megbénított. A barátnőim unszolására elmentem a rendőrségre is, de ők nem érezték a leveleket fenyegetőnek, így, hacsak a helyzet nem súlyosbodik, addig nem léphetnek az ügyben.
Mégis mire várjak, hogy az udvarlóim fejét hagyja az ajtóm előtt?
A levelek persze továbbra is érkeztek hozzám, amelyek taglalták a napjaimat és azt, hogy mennyire szerelmes még mindig. Nem mertem egy pasival sem találkozgatni, mivel rettegtem attól, hogy valamit tenni fog ellene. Hónapokon át éltem ebben a félelemben, mígnem elhatároztam magam.
Mi a megoldás?
Mindent hátrahagyva elköltöztem egy másik városba. Minden barátom és a családom is biztosított afelől, hogy Viktor nem fogja megtudni a lakcímemet. Végre úgy éreztem, van kiút ebből a borzalmas rémálomból. Eleinte nehéz volt hozzászokni a gondolathoz, hogy már nem követ senki, és nem kell aggódnom minden lépés miatt, de szerencsére leküzdöttem a félelmeim, és találkoztam valakivel, akivel boldog lehetek. A boldogságom azonban a múlt héten véget ért, amikor a párom egy felbontott levéllel várt otthon, és én könnyekben törtem ki:
Újra rám talált.
Zsanett történetét Juhász Adél dolgozta fel.
