A munkánkban sokszor igyekszünk megszüntetni a holt időket, kihasználni az időgazdálkodás adta lehetőségeket, és kisajtoljuk az utolsó csepp belső hatékonyságjavítási lehetőségeket is. Mégis, meg kell adni a szervezetnek a kemény intenzívebb munka mellé az intenzívebb pihenés lehetőségét is.
A munka rendszerében a lazítás, lazulás negatív felhanggal, mintegy megszüntetendőként jelenik meg, a hatékonyság ellentéteként. Sokszor úgy érezzük, hogy csak az alvásidő rovására tudjuk az edzésre fordított időt fokozni. Azonban, ha önző módon a rövidtávú érdekeinket helyezzük előtérbe, csökken az edzések beépülésének hatékonysága, csökken a regenerációs képességünk, csökken az edzések elvégzésének képessége.
Hosszabb távon még súlyosabban fizetünk, ha nem pihenjük ki a terhelést. Ingerlékenyekké válunk, könnyebben sérülünk meg. A koncentrációs képesség csökkenése, teljesítménycsökkenéssé, balesetté érhet. Ugyanez igaz a verseny előtti utolsó napok eseményeire. Ezért fontos, hogy a mérleg másik serpenyőjében helyet foglaló pihenést és lazítást is komolyabban vegyük. Furcsán hangzik, de tegyük intenzívebbé, hatékonyabbá ugyanúgy, mint az edzést vagy a munkánkat!
A legegyszerűbben akkor járunk el, ha a közlekedéssel töltött időnk közben jó emlékeket, pozitív jövőképeket gondolunk magunk elé.
Például egy tavalyi verseny sikereit. A pozitív képzetek ellazítanak testben és lélekben egyaránt. Nézzünk meg egy igazán egyszerű, „tábori” körülmények között is jól működő lazítási technikát:
Javaslom segítő igénybevételét, aki kivédi a zavaró körülményeket, és jelzi az időt, mert a folyamat megszakítása, újra kezdése nem szerencsés, és nem is hatékony. Nyilván aki jár jógázni, az már bonyolultabb feladatokat is meg tud oldani, de aki még nem csinált ilyet, annak ez is többszöri nekifutást igénylő feladat, de így is közelebb jutunk az önmegismeréshez
