Egyéb kategória

Feladni tilos- kifordult bokával, félájultan is pályán kell maradni, ez alap a sportban

Mindenkinek más lapot osztott az élet, másként lendülünk neki a kihívásoknak és eltérőek a megélt sikerek is. Éppen ezért megítélni bárkit döntései miatt, nem okos dolog, hisz nem látjuk az OKOKAT, a valódi erőfeszítéseit, a forrásokat, amelekyből meríthet.

vous - 2019.10.15.
Feladni tilos- kifordult bokával, félájultan is pályán kell maradni, ez alap a sportban

Mégis, hisszük azt, hogy valódi és tartós sikerre az visz magabiztosabban, ha a megkezdett dolgainkat nem hagyjuk félbe, ha NEM ADJUK fel, akkor sem, ha minden jel arra mutat, könnyebb lenne kilépni, mást választani, hagyni a csudába.

A csúcson

A csúcson
Forrás:
Unsplash.com

Mindez az élet minden területére igaz, de kifejezetten kézzelfogható ez az elv a sportban, ahol a nyilvánvaló a verseny és a mi FELADÁSUNK, az a másik sikerét és győzelmét segítené elő. Láthatunk persze gyönyörű példát arra is, amikor valaki a saját győzelmét dobja el jó szívvel és könnyedén, hogy segíthessen valaki másnak, aki egyébként nem tudna pályán maradni, vagy komoly sérüléseket szenvedne, ha a másik nem hajolna le hozzá.

Objektum doboz

Még élesebb a kérdés, ha nem egyéni, hanem csapatban végzett sportról van szó, vagy egy sportvetélkedőben, ahol az egyéni bukást követhetné a csapat bukása is. Ahogy az felmerült a Tv2-őn a múlt héten adásba került Fuss, család, fuss! nagyszabású sport realityben, ahol a Bencsik család egyik (majd több tagja is) megsérült.

Amikor döntésre utalták a kérdést, amikor elgondolkodtak azon, hogy feladja e az egész család a versenyt, Huszti kata, a család edzője, valamint maga a sérült is határozottan utasították vissza a kérdést. Mert soha, de soha nem lehet feladni.

Huszti Kata, aki maga versenyszerűen sportol, a hazai rögbi (egyik) koronázatlan királynője, és aki a  Tv2-őn, a 2018-as évben óriási sikerrel futott sport reality győzteseként került az új műsorba edzőként, egész pontosan úgy fogalmazott, hogy „sportolóként fel se merülne benne a gondolat, hogy a versenyt fel lehet adni”   

Objektum doboz

Ezzel maximálisan egyet értünk, és le a kalappal a versenyzők előtt.

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Különleges nézőpontból mutatja meg a BudaPartot az idei fotópályázat nyertes alkotása Több mint 130 pályamű közül választották ki a legjobb képeket
Világ
Különleges nézőpontból mutatja meg a BudaPartot az idei fotópályázat nyertes alkotása Több mint 130 pályamű közül választották ki a legjobb képeket
vous - 2026.07.28.
Lezárult a BudaPart ötödik alkalommal meghirdetett fotópályázata, amelyre idén több mint 130 alkotás érkezett. A pályázók a városnegyed építészeti formáit, különleges részleteit és vízparti hangulatát örökítették meg. A háromfős szakmai zsűri döntése alapján az első helyezést Bődi Zoltán alkotása nyerte el.

Otthon

Így frissítik otthonaikat a magyarok: a kisebb kiegészítők mellett az ágyak és kanapéágyak iránt is nőtt a kereslet
Otthon
Így frissítik otthonaikat a magyarok: a kisebb kiegészítők mellett az ágyak és kanapéágyak iránt is nőtt a kereslet
vous - 2026.10.15.
A rendszeres otthonfrissítésben a tárolók és a lakástextilek kapják a főszerepet: a JYSK megbízásából készült piackutatás szerint a megkérdezettek 40 százaléka évente vagy gyakrabban vásárol tárolókat, 37 százalékuk pedig lakástextileket. A vállalat magyarországi értékesítési adatai eközben a nagyobb bútorok iránti kereslet erősödését is jelzik: az előző pénzügyi évben az ágykeretek forgalma 45,9, a kanapéágyaké 38,3 százalékkal nőtt az azt megelőző pénzügyi évhez képest. A választásban a személyes tapasztalat is meghatározó: a kutatás résztvevőinek közel fele a kipróbálást fontosabbnak tartja az inspiráló látványnál.