Nekem és a palacsintának nem nyúlik vissza túl régre a kapcsolatunk. Biztos említettem már hosszú bénázásomat, miszerint vagy másfél évig szenvedtem, mire sikerült az első egész darabot elkészíteni...
Én ugyanis, mint abszolút óvatos háziasszonyka, takaréklángon álltam neki, nehogy odaégjen. Amiből persze az lett, hogy nem sült át, és végül kanállal kellett enni. Én meg felhúztam magam, és úgy döntöttem, ezt a műveletet meghagyom a nagymamáknak. Aztán egyszer egy ismerősöm félig szigorúan megjegyezte, hogy egy édesanyának illik azért ezt tudni… Ekkor elszégyelltem magam, és csodák csodája: a következő adag sikerült! Azóta egyszerre két serpenyőben sütöm, nem győzöm kivárni. 🙂
