Annyi mindent várunk a férfiaktól, és annyi mindent adnak. Annyi mindent várnak tőlünk, nőktől, és annyi mindent adunk. Mégse marad életben a párkapcsolat.
Túl sok kapcsolat, túl sok házasság ér véget gyorsan. Mintha a ragasztóanyag, ami régen egyben tartotta a férfi-női kapcsolatokat, ma már nem működne megfelelően. Változott a világ, e percben is változik, és amíg a nők viszonylag rugalmasan, de azért ádáz küzdelmek közepette alkalmazkodnak a megváltozott világhoz, a férfiak szerepeiktől megfosztva, elárvultnak és tehetetlennek érezhetik magukat.
Persze ez így önmagába csupán közhely. Nem adja vissza a valódi történéseket, ráadásul minden kapcsolat más és más, egységes megítélésre nincs is mód. De azért viszonylag sok hasonló történetre bukkanhatunk, amelyek párhuzama hátterezhet egy általános vélekedést.
Azt, hogy a férfiak igenis jól akarnak működni ebben a megváltozott világban, de nem megy olyan könnyen a dolog.
Minta nélkül kell például az új szerepeket megtanulniuk, mert az előttük lévő generáció tagjai nem tudnak ebben példát mutatni. Bár az egy generációval feljebb lévő férfiaknak is egy változó világban kellett már apaként talpon maradniuk, a változás akkor túl gyors és túl nyers volt, szinte lehetetlen küldetésnek bizonyult JÓ válaszokat adni rá. Maradt a bukás. A VÁLÁS, a családok szétesése és/vagy megbénulása.
A fiatal generáció férfi tagjai (egy jelentős részük egészen biztosan) azonban már nem akarják a bukást, szeretnék megelőzni azt. Egyre többen ismerik fel újra a család, mint szeretetegység védelmező szerepét és funkcióját, csak éppen a családon belüli szerepek már nem lehetnek teljesen azonosak a több száz évvel ezelőtti, sőt az évtizedekkel ezelőtti szerepekkel sem.
Mi segíthet a férfiaknak (és a nőknek is?)
Férfi – női hierarchia helyett teljes (nem kiharcolt, „neszeneked” cimkéjű, hanem ésszerűségen és szereteten alapuló)EGYENJOGÚSÁGRA a szülők között.
A háztartáson belüli FELADATOK ésszerű és igazságos FELOSZTÁSÁRA, amely függetlenedhet a csak nemi alapú feladatmegosztástól. Anya is be tud ütni egy szöget például, de nem feltétlenül kötelező feladata a FŐZÉS. Apa is tisztába tudja tenni a kicsit, de ha nincs ideje-ereje rá, akkor nem KÖTELEZŐ feladat a fűnyírás. Vagyis nyílt és gyengéd kommunikáción, a másik tiszteletén alapuló, a saját és másik energiáira, erejére és tudására ésszerű módon építő, de nem elváró, nem követelőző, nem merev és előre leosztott feladatok szétosztására van szükség.
TISZTELETRE, a másik fél FELNŐTTSÉGÉNEK, kompetenciájának elismerésére.
BIZALOMRA – degradáló és rossz irányba visz, ha azt kommunikáljuk a férfiak felé, hogy a család életében ők másodszereplők…… „nem lehet rábízni a kicsit, mert csak bohóckodik”, esetleg csak a bankkártyája kell, mert „okosan bevásárolni” úgy se tud.
Ezek a kijelentések, ha egy-egy alkalommal igazak is lehetnek, mert eleinte másként teszi tisztába a legkisebbet az apa, vagy nem az anyuka által legjobbnak ítélt ruhát adja rá az óvodásra, esetleg nem a megfelelő zsírtartalmú tejet veszi a jó helyett, vagy nem is vesz, mert azt elfelejti , nem jelenti azt, hogy némi rutin megszerzése után ne lenne pontosan annyira alkalmas a családban szükséges, gyerekkel kapcsolatos, vagy a család menedzseléséhez szükséges feladatok elvégzésére, mint a nő. Mert a kellő képességeket mindkét nem birtokolja. Csak éppen eddig a nőknek ilyen jellegű feladatok elvégzésére kellett fókuszálni, a férfiaknak meg másféle feladatok jutottak.
Ezek a feladatok azonban felcserélhetőek, a másik fél számára is vállalhatóak (ebben járnak előrébb a nők), és addig, amíg azt a legjobb tudása szerint, a CSALÁDJA érdekében elvégzi, addig azt messzemenőkig értékelni kell. Elismerni, támogatni, hogy a feladat rutinná, sőt később SZEREPPÉ váljon. Ez segíti elő ugyanis a család egészséges működését, a párkapcsolatok stabilitását is.
Az egyenjogúság, a tisztelet, a bizalom. Majd az ezek nyomán kialakult önbizalom és egészséges önértékelés nőnél, férfinál egyaránt. Erős szövetség. Igazi család. A másik lenyomása, harag, örökös elvárások, kritika és gúny helyett.