Egyéb kategória

Az erdők gyógyhatásai

Mágikus erők vagy csupán a természet adta jótékony hatás az, ami képes ennyire jótékonyan segíteni rajtunk, gyarló, a természettől egy re távolabb sodródó embereken.

vous - 2019.03.23.
Az erdők gyógyhatásai

Ha mágikus, spirituális erőket sejdítünk, akkor nekünk íródott a kelta fahoroszkóp, amely segítségével beazonosíthatjuk, hogy születési dátumunk alapján milyen fa segítségére számíthatunk életutunk során.

fa erdő

fa erdő
Forrás:
unsplash

Az emberiség eszmélése óta hisz a természet, a növények, állatok ezoterikus hatásában és ha hihetünk annak az elméletnek, mely szerint láthatatlan ezüstdrótok kötik össze a világ minden teremtményét, élőket és életteleneket is egyaránt, akkor nem csodálkozhatunk azon, hogy a kő, kavics, szikla, szél, hullámok, madártoll mellett a fákra is mágikus testvérként tekintünk.

De nézzük milyen kézzel fogható hatásai vannak az erdőknek:

  • Oldja a stresszt. Egy óra séta a balzsamos erdei levegőn két nap láblógatós „pihenéssel” egyenértékű.
  • Vidámabbá tesz – ezen nincs mit magyarázni, úgy tölti fel a lelket, mint 5 tábla csokoládé.
  • Csökken a túlsúly (miközben megjön az étvágy) – az erdőben végzett testmozgás, séta, kocogás, futás, kerékpározás hatásaihoz nem férhet kétség.
  • Elmulasztja a fejfájást. Próbáljátok ki!
  • Növeli a tüdő kapacitását.

Nem csoda, hogy egyre többen vágyódnak vissza a természetbe, egyre többen veszik körbe magukat fákkal, növényekkel. Egyre többen döntenek úgy, hogy elég volt a mesterséges környezetből, és költöznek apró falvakba, vidékre. Még akkor is, ha a természetközeli életmód küzdelmes, nem feltétlenül adott a komfort, azért meg kell küzdeni. Mégis, nagyon úgy tűnik a mérleg nyelve a természet felé billen.

Ezen a héten, március 21-én ünnepeltük az erdőket, miközben a Föld erdősült területeinek jelentős részét pusztítottuk már el De tudjuk, hogy egyetlen fa úgy hűti a környezetét, mint két klímabeendezés, talán érdemes lenne komolyan venni a bolygó erdeinek megőrzését.

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Otthon

A fiatalok nyitottabbak az impulzusvásárlásra, az idősebbek hosszabban terveznek – így vásárolnak bútort a magyarok
Otthon
A fiatalok nyitottabbak az impulzusvásárlásra, az idősebbek hosszabban terveznek – így vásárolnak bútort a magyarok
vous - 2026.07.02.
A fiatalabb és idősebb korosztályok eltérő módon közelítik meg a bútorvásárlást: míg az idősebbek elsősorban személyesen vásárolnak, hosszabban terveznek és jobban támaszkodnak az áruházi szakemberek tanácsaira, addig a fiatalok nyitottabbak az online csatornákra, piacterekre és az impulzus alapú döntésekre. A JYSK megbízásából készült országos reprezentatív kutatás szerint ugyanakkor minden generációra igaz, hogy a bútorvásárlást továbbra is megfontolt, tudatos döntésként kezeli.