Ki tudná jobban nálunk: nálam, nálad, meg a szomszédlánynál… hogy bánat ellen a legjobb dolog, amit tenni lehet: az az evés.

Vacak napunk volt? Egy tábla csoki jobb kedvre hangol! Naná! Beszóltak a suliban, vagy hátba támadtak a munkahelyen? Nosza perdüljünk be egy menő cukiba, jöhet a háromcsokis csodatorta vagy a sós karamellás szelet. 
Elhagyott a pasink? Nincs annyi édesség, ami az első pár napban (hétben) elegendő lenne.

Cukor,cukor, cukor

A szomorúság stresszt okoz. A méltatlan támadások szintén. Márpedig a stressz olyan kezelhetetlennek tűnő és alattomos folyamatokat indít el, amelyet orvosolni kell. És persze tesszük ezt a magunk módján, az elérhető eszközeinkkel. Cukorral. Mert az azonnali vigaszt nyújt. Pillanatnyi enyhülést hoz sajgó sebeinkre. Szerelmi bánatot csillapít, meg a lelki tőrdöfések sajgását is elfedi. És különben is, minél több cukor kerül be a szervezetünkbe…. minél vastagabbá válik a bánatháj…. annál védettebbnek hisszük magunkat. Picire húzzuk önmagunk, lapulunk. Meglapulunk a redők között. Ott senki se bánhat minket. Pedig dehogynem. Sőt. Minél inkább így lapulunk, annál inkább szem előtt vagyunk. Elterebélyesedve búslakodhatunk. Így szeretjük magunkat. Rosszul.

Pedig lehetne máshogy is szeretni egyetlen önmagunk: 
– Felemelt fejjel vállalni a beszólásokat
– Párbeszédet kezdeményezni – visszaszólni
– Szelektálni a vélemények között 
– Lecserélni a "barátokat"
– Elengedni azt, aki menni akar. Menjen Isten hírével.(A viszontlátásra!)
– Kidobni a csokis kekszet meg a jégkrémet a hűtőből
– Edzőcipőt húzni, lefutni a bánatot
– Megkeresni a legjobb zenét a világon, amire órákig is táncolhatunk (hadd égjen a zsír)
– Megkeresni elveszettnek hitt álmainkat
– Összeszedni minden erőnket azok megvalósításához.

Mi mindenféle cukros máz nélkül is hiszünk bennetek! Abban, hogy van kiút a legmélyebb gödörből is. Nem kell tonnányi csokis keksz hozzá.