Egyéb kategória

3 asztrológiával foglalkozó könyv, amely segít jobbá tenni 2019-et

Ha valamennyire is hisztek az asztrológiában, akkor valószínűleg már rákerestetek a 2019-es horoszkópotokra, az éves és a szerelmi horoszkópra is. Az asztrológia azonban ennél sokkal több – egyeseknek tudomány, másoknak szórakoztatás. Három olyan könyvet ajánlunk, amelyeket szeretni fogtok, ha érdekel benneteket ez a világ.

vous - 2018.12.19.
3 asztrológiával foglalkozó könyv, amely segít jobbá tenni 2019-et

Retrográd Bolygók – Karma, látszat és valóság

Németvölgyi-Nagy Renáta neve ismerős lehet számotokra, hiszen számos érdekes és izgalmas cikket írt a VOUS-ra. Ő volt az, aki valamennyi csillagjegy jellemzését megírta nekünk teljesen közérthető nyelven. Reni első könyve 2018 decemberében jelent meg, és úgy tűnik, hű marad ahhoz a nyelvezethez, amit a VOUS-n is megszokhattatok. Az ajánló szerint ugyanis ez az első olyan önismeretet segítő asztrológiai könyv, amely nem bonyolódik bele az asztrológia komplexitásába, mégis hasznos útmutatót tud adni azoknak, akik szeretnék megfejteni önmaguk elakadásait és közelebb szeretnének kerülni önmaguk rejtett oldalához.

Tipikus retrográd jelenség, amikor spontán helyzetekben nem tudjuk azt képviselni, amit szeretnénk, vagy ilyen esetben alámegyünk a másiknak akaratunk ellenére.

Miért tesszük az ellenkezőjét annak, amit szeretnénk? Miért ennyire nehéz kimondani azt a „Nem” szót egy a születési képletünkben megtalálható retrográd Merkúrnál, vagy miért nem megy a visszautasítás egy retrográd Szaturnusznál? Miért követjük el újra ugyanazokat a hibákat, amikből aztán nehéz szabadulni? Miért akadunk el ott, ahol tovább kéne lépni? A kutatásom évekkel ezelőtt ezekkel a kérdésekkel indult el, és messzebbre jutottam vele, mint gondoltam. A fenti Einstein idézet lényegében összefoglalja a retrográd bolygók alap problematikáját. Ezt a komplex problémát és annak megoldási lehetőségeit fejtem ki részletesen a könyvemben – írja az előszóban.

A könyvről itt tudhattok meg többet >>>

Objektum doboz

Emberek és játszmák

Nagy Melina kínai asztrológiával foglalkozik, néhány cikke megjelent a VOUS-n is a témában. A legizgalmasabb számunkra az volt, amikor összehoztuk az előbb említett Németvölgyi-Nagy Renivel őket 2016 elején, hogy beszélgessenek. Az interjút ide kattintva >>> olvashatjátok (és olvasás közben ne felejtsétek, a cikk a 2016-os évrőlszól).

Miután megérted az emberek mozgatórugóit, elfogadóbbá válsz a hibákkal szemben is. Így egyre kevesebb konfliktus lesz az életed minden területén.

– vallja Melinda, akinek új könyve segít nektek abban, hogy pusztán a születési dátumotok alapján elemezhessétek saját magatokat, és megismerhessétek a családtagjaitok, a párotok, a barátaitok motivációit az életben – így könnyebben meg is érthetitek őket.

A könyvről itt tudhattok meg többet >>>

Objektum doboz

A zodiákus lány

Az előző két könyvnél lényegesen lazábban fogja meg az asztrológiát Balogh W. Orsolya, akinek első könyvét akár szórakoztató, pikáns, könnyed irodalomnak is tekinthetjük. Ugyanakkor egyfajta kézikönyv is ez azok számára, akik csak most ismerkednek az asztrológiával, a csillagjegyekkel, kíváncsiak arra, milyenek a jegyek szülöttei.

A regényt ugyan átitatja a sorsszerűség, de az olvasóra vár, hogy megtudja a titkot.

Nem fog hiányt szenvedni az izgalmakban, hiszen a zodiákus első négy tagjának személyiségét és szexuális szokásait ismerheti meg. Képet kap arról, milyen a lelki társi és ikerláng kapcsolat, ami manapság egy igen közkedvelt és sokak által érdekelt téma.” – meséli a szerzőnő.

A könyvről itt tudhattok meg többet >>>

Objektum doboz

Ajánlott cikkek