Egyéb kategória

A nagy kávédilemma: egészséges vagy káros?

A héten, szeptember 29-én ünnepeltük a kávé világnapját. A kávé milliók ébredését és munkáját könnyíti meg – kíváncsiak lennénk, mennyit csökkenne a GDP, ha nem lenne többé kávé! Emellett egészségügyi szempontból a világ egyik legmegosztóbb itala is. Igyuk, ne igyuk? Jó, hogy pörget minket? Vagy dehidratálttá tesz? Nézzük, mik a legfontosabb pro és kontra érvek a kávé esetében!

vous - 2018.10.01.
A nagy kávédilemma: egészséges vagy káros?

A kávé legfőbb pozitívumát már említettük: ébren tart minket. Igen, valóban, a kávéban található koffein felelős azért, hogy agyunk felpörög, javul a koncentrációnk, és jobb szellemi, sőt, testi teljesítményre vagyunk képesek. Ezzel a kávé pszichoaktív szernek számít, pont, mint a drogok vagy a cigaretta. És ahogy ezek esetében, úgy a kávéval kapcsolatban is kialakulhat a függőség: a szervezetünk hozzászokik a kávé serkentő hatásához, és egy idő után nélküle valóban nem tudunk kikelni az ágyból: pszichésen és fizikailag is függünk tőle. Már csak ezért is fontos, hogy ne vigyük túlzásba a kávéfogyasztást, napi egynél álljunk meg! Vannak ezen kívül más serkentőszerek is, és nem, most nem az energiaitalokra gondolunk. Próbáljuk ki a zöld teát vagy a guarana-kivonatot!

Olvassátok tovább a cikket!

Forrás:
Depositphotos
Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

HorrorWeeks: 666 négyzetméteren kel életre a horrorfilmek világa a KÖKI-ben
Világ
HorrorWeeks: 666 négyzetméteren kel életre a horrorfilmek világa a KÖKI-ben
vous - 2026.10.30.
Október 30-án nyitja meg kapuit a HorrorWeeks a KÖKI Bevásárlóközpontban. A 666 négyzetméteren kialakított, bejárható horrorélmény élethű filmes kellékekkel, hátborzongató figurákkal és részletgazdag díszletekkel várja a látogatókat november 29-ig. A rendezvény a SuperNova Events és az Event Structure közös szervezésében valósul meg, a különleges látványvilágról pedig a magyar filmes kellékgyártó műhely, a WAIK PROPS gondoskodik.

Otthon

Ipari építkezés: a jó szervezés már a tervezőasztalnál kezdődik
Otthon
Ipari építkezés: a jó szervezés már a tervezőasztalnál kezdődik
vous - 2026.10.26.
Egy gyártócsarnok vagy raktár felépítése nagy döntés, amelynek következményei hosszú évekre meghatározzák egy vállalkozás működését. A sikerhez nem elég a jó terv: a műszaki igényeket, a szabályokat, a költségkeretet és a kivitelezés menetét is össze kell hangolni. Ha valamelyik részlet kimarad, annak később ára és időveszteség lehet.