Egyéb kategória

Jókai, Szepes, Nemes Nagy és Károlyi, jönnek a magyar irodalom nagyasszonyai

Új hét, új szerzők és könyvek. Az író nők, vagy írónők szavak kapcsán sokunknak még mindig a lányregény, a románc, a szingliregény jut eszébe. A Kata könyvespolca blogon négy olyan szerzőről olvashattok, akik nők, írnak, és milyen jó, hogy teszik. Jókai Anna, Szepes Mária, Nemes Nagy Ágnes és Károlyi Amy, jönnek a magyar irodalom nagyasszonyai.

vous - 2018.08.27.
Jókai, Szepes, Nemes Nagy és Károlyi, jönnek a magyar irodalom nagyasszonyai

Károlyi Amy

Károlyi Amy neve általában férje, Weöres Sándor nevével együtt hangzik el. A költészete, műfordítói munkája szinte feledésbe merült, pedig A harmadik házban című kötet szerzője kimagasló műveket hagyott ránk. Első verseit még Babits közölte a Nyugatban 1940-ben, majd 1941-ben megjelent első mesekötete. A háború után főként a rádiónak dolgozott, majd 1949-ben rövid ideig az Athaneum Kiadó munkatársa volt.

Lírája teljes szépségében az 1965-ben megjelent A harmadik ház-ban mutatta meg magát. Verseiben a mindennapi élet apró történéseit mutatja be kozmikus távlatokat nyitva sorai között. Egyedi, csak rá jellemző stíluselemein túl az 1977-ben kiadott Kulcslyuk – líra című kötetében teljesen újszerű kötetkompozíciót alakít ki: a lírai montázs idézetekből, aforizmákból, reflexiókból, verses- illetve prózai szövegekből adódik össze.

Férjével, Weöres Sándorral közös kötet is megjelenik, ilyen többek között a Tarka forgó vagy a Hetedhét ország. Károlyi Amy költészetében a szeretet megfogalmazása, értelmezése különösen kiemelt szerepet kap. A költészetet egyfajta létértelmezésként éli meg, saját eszközeivel saját magyarázatokat keres életének apró rezgéseire.

A többi nagy írónőről ide kattintva olvashattok bővebben >>>

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Különleges nézőpontból mutatja meg a BudaPartot az idei fotópályázat nyertes alkotása Több mint 130 pályamű közül választották ki a legjobb képeket
Világ
Különleges nézőpontból mutatja meg a BudaPartot az idei fotópályázat nyertes alkotása Több mint 130 pályamű közül választották ki a legjobb képeket
vous - 2026.07.28.
Lezárult a BudaPart ötödik alkalommal meghirdetett fotópályázata, amelyre idén több mint 130 alkotás érkezett. A pályázók a városnegyed építészeti formáit, különleges részleteit és vízparti hangulatát örökítették meg. A háromfős szakmai zsűri döntése alapján az első helyezést Bődi Zoltán alkotása nyerte el.

Otthon

Így frissítik otthonaikat a magyarok: a kisebb kiegészítők mellett az ágyak és kanapéágyak iránt is nőtt a kereslet
Otthon
Így frissítik otthonaikat a magyarok: a kisebb kiegészítők mellett az ágyak és kanapéágyak iránt is nőtt a kereslet
vous - 2026.10.15.
A rendszeres otthonfrissítésben a tárolók és a lakástextilek kapják a főszerepet: a JYSK megbízásából készült piackutatás szerint a megkérdezettek 40 százaléka évente vagy gyakrabban vásárol tárolókat, 37 százalékuk pedig lakástextileket. A vállalat magyarországi értékesítési adatai eközben a nagyobb bútorok iránti kereslet erősödését is jelzik: az előző pénzügyi évben az ágykeretek forgalma 45,9, a kanapéágyaké 38,3 százalékkal nőtt az azt megelőző pénzügyi évhez képest. A választásban a személyes tapasztalat is meghatározó: a kutatás résztvevőinek közel fele a kipróbálást fontosabbnak tartja az inspiráló látványnál.