Tavaly még nem éreztem magamban az erőt, idén azonban úgy döntöttem, megpróbálom, milyen lehet egy hónapig műanyagmentesen élni. Az Ausztráliából indult Plastic Free July (Műanyagmentes július kihívás) tökéletes alkalom volt erre: a hulladékmentes, a műanyagmentes és a zero waste közösség ilyenkor rengeteget segít… de néha fel is bosszant és el is keserít. Sokat tanultam a kihívás során magamról, ezeket 5 pontban meg is osztom.
1. Azonnal akarom, tökéletesen és túl türelmetlen vagyok
Ha hiszitek, ha nem, a hulladékmentes, műanyagmentes, zero waste életmódra való átállás a megfigyeléssel kezdődik. (Ezt mondjuk azért is sejthettem volna, mert a ruhatár átalakításával is pontosan ez a helyzet.) Ha nem ismeritek önmagatokat és a szokásaitokat, nem tudjátok, min érdemes változtatni.
Igazából ehhez semmi mást nem kell tenni, csak egy hétig figyelni a kukátokat – a szelektívet ugyanúgy, mint a kommunálisat. Valamint tenni egy kört a lakásban, hogy ugyan milyen hétköznapi holmik, élelmiszerek, tisztító- vagy tisztálkodószerek érkeznek a háztartásotokba egyszer használatos műanyagban.
A lényeg:
A fenti okosságot nem magamtól tudom: a kihívás elején feliratkoztam Kump Edina hulladékcsökkentési szakértő ingyenes, 30 napos műanyagmentes kihívás hírlevelére, amelyben ez volt az első infó.
Az egyik legnagyobb hibám, hogy nem hagyok magamnak időt. Mindent azonnal szeretnék és lehetőleg tökéletesen. Ez olyan feszültséget gerjeszt bennem és körülöttem, amivel hosszú távon nem könnyű együtt élni – mellettem sem. Változom ugyan, de mindig felbukkan ez az énrészem.
Mivel a levelet a kihívás elején kaptam, amit az első naptól tökéletesen szerettem volna teljesíteni, ebből gondolhatjátok, hogy én nem végeztem el a megfigyelést – nehéz dolgom is volt már a kihívás második napján.
Azt javaslom, ti fordítsatok erre elég időt: ha mondjuk a jövő hónapban szeretnétek belevágni a kihívásba, az előző hónap utolsó hete szóljon a megfigyelésről. Sokkal könnyebb lesz utána.
2. A tervezés sem az erősségem… még
A kommunális és szelektív kukánk analizálása nélkül is tudtam, hogy a legnagyobb para nálunk az élelmiszervásárlással lesz. Nem vagyok konyhatündér, sosem voltam, nem érdekel a főzés, tele vagyok feszültséggel a konyhában. Remélem, ha a saját lakásunk saját konyhájában főzhetek végre, akkor valami megváltozik. (Jó, ehhez én is kellek majd.)
Szóval már a második napon kiderült számomra, hogy ha nem tervezem meg, mit fogok enni, bezár a kifőzde, mert későn megyek le, nincs időm elugrani a Keletitől a Nyugati mellé a Ligeti Csomagolásmentes Boltba, mert éhen halok, és 10 órát lenyomtam már a gépnél, akkor marad a közeli Pennyből a konzervkaja.
Egyébként nagyjából ez volt az a pillanat, amikor rádöbbentem arra, hogy az élelmiszerüzletekben kapható élelmiszerek 90 százaléka műanyag csomagolású, a maradék 10 százalék pedig egymással kombinálhatatlan. Döbbenet! Teljesen lesokkolt!
A cikk folytatását ide kattintva olvashatjátok >>>
