Egyéb kategória

Valódi lyuk vagy csak egy festmény? Így csapnak be minket az érzékeink

Vajon beleeshet az ember egy festménybe? Úgy tűnik, ez szó szerint is megtörténhet, nemcsak képletesen.

vous - 2018.08.22.
Valódi lyuk vagy csak egy festmény? Így csapnak be minket az érzékeink

Talán sosem voltak még ennyire képlékenyek az élet és a művészet közti határok, mint manapság. Mintha csak a jól ismert rajzfilmjelenetek egyike elevenedett volna meg, amikor egy portugál múzeum látogatója belelépett az installációba. A baleset a Porto Serralves Múzeumban történt, ahol Anish Kapoor Descent Into Limbo című festménye látható, mely nem más, mint egy 2,5 méteres lyuk, amelyet teljesen feketére festettek, ezért tűnhetett úgy, hogy nincs mélysége.

Objektum doboz

A brit Times szerint a látogatók már a kiállítás kezdete óta azon tanakodtak, hogy vajon a látvány egy valódi gödröt takar a padlón, vagy egy rendkívül sötétre festett kört ábrázol. Ezek után valószínűleg senkinek nem maradt kétsége.

Objektum doboz

Bár az installációt állítólag jelzésekkel látták el, és a személyzetnek is figyelmeztetnie kellett a látogatókat, nehogy túl közel merészkedjenek a veszélyes műhöz, úgy tűnik, ez nem volt elég. Hogy a ’60-as éveiben járó, olasz múzeumlátogató mégis hogyan eshetett bele a gödörbe, arról nincs hírünk, viszont azt tudjuk, hogy rövid kórházi kezelésre szorult, miután 2,5 métert zuhant. A kiállítást bezárták arra az időre míg kiderítik, mi történt, de a vizsgálat után hamarosan újra látható lesz a határfeszegető műalkotás.

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

EFOTT fesztivál: 4 nap, 6 színpad, több mint 100 fellépő a nyár legnagyobb egyetemi buliján
Világ
EFOTT fesztivál: 4 nap, 6 színpad, több mint 100 fellépő a nyár legnagyobb egyetemi buliján
vous - 2023.06.05.
A törökországi földrengésben érintett hallgatókat is vendégül lát idén az EFOTT fesztivál – jelentette be Dr. Hankó Balázs Zoltán felsőoktatásért felelős államtitkár a rendezvényt beharangozó sajtóeseményen. Elhangzott: az EFOTT az egyetemisták fesztiváljaként a 18-29 éves korosztály egyik legkedveltebb nyári programja. A rendezvény sokszínű zenei kínálatának köszönhetően a középiskolásoktól az egyetemistákon át minden korosztály megtalálhatja a számára legizgalmasabb előadókat, 6 színpadon több mint 100 fellépőt. Július 12. és 16. között többek között a VALMAR, a Wellhello, Dzsúdló, a Halott Pénz, a Follow the Flow, ByeAlex és a Slepp, Azahriah, Majka, a Blue, a La Bouche és a Culture Beat is koncertezik a Velencei-tó partján. A fesztivál nappali programjait összefogó UNIversumba idén rekordszámú felsőoktatási intézmény jelentkezett. A programok középpontjában a kultúra, az egészséges életmód, a digitalizáció és a fenntarthatóság áll majd.

Otthon

Milyen tolóajtók közül választhatunk?
Otthon
Milyen tolóajtók közül választhatunk?
vous - 2023.06.01.
Az emberek többsége olyan lakásra vagy házra vágyakozik, ahol valóban otthonra találhat. A modern lakberendezési irányzatokban a praktikus, esztétikus és energiahatékony lakberendezés kiemelten fontos, de gyakran szembesülünk a hely szűkösségével. Az alábbiakban néhány megoldást tekintünk át, amelyek egyszerűbbé és modernebbé változtatják mindennapjainkat, miközben a lakásunk is letisztultabb megjelenést kap.