Egyéb kategória

Ahány lány, annyi szokás, avagy a tüllszoknya ezer arca

Bár a tüllszoknyák manapság kevesebb figyelmet kapnak, mégsem járt le az idejük: idán nyáron is bátran viselhetitek. Hogy milyen felsőt vagy cipőt húztok hozzá, az tőletek függ, szinte bármit kombinálhattok vele a hangulatotok szerint. Mutatunk néhány szuper inspirációt, hátha megjön a kedvetek a tüllszoknyához a következő bulira való készülődés közben.

vous - 2018.08.06.
Ahány lány, annyi szokás, avagy a tüllszoknya ezer arca

A tüll egy vékony, fátyol szerű anyag, mit rengeteg színben beszerezhettek, ha szoknyát vagy rohát szeretnétek készíteni belőle. Talán kevesen tudjátok, hogy egy francia városról, Tulle-ről kapta a nevét – ez egy selyem és csipkekészítésről település volt a 18. században – olvasható a Wikipédián, ahogyan az is, hogy az a tüll, amit mi ismerünk nem innen származik, hanem az valójában az angol John Heathcoat által 1806-ban feltalált bobbinet-géppel előállított anyag. De elég is ennyi történelem, inkább keressétek elő a kedvenc tüllszoknáytokat és húzzátok fel hozzá azt a pólót vagy blúzt, amelyikhez éppen kedvetek van! Íme egy kis inspiráció, ha esetleg új ötletre lenne szükségetek!

Objektum doboz

Objektum doboz

Objektum doboz

Objektum doboz

Objektum doboz

Objektum doboz

Objektum doboz

Objektum doboz

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Otthon

A fiatalok nyitottabbak az impulzusvásárlásra, az idősebbek hosszabban terveznek – így vásárolnak bútort a magyarok
Otthon
A fiatalok nyitottabbak az impulzusvásárlásra, az idősebbek hosszabban terveznek – így vásárolnak bútort a magyarok
vous - 2026.07.02.
A fiatalabb és idősebb korosztályok eltérő módon közelítik meg a bútorvásárlást: míg az idősebbek elsősorban személyesen vásárolnak, hosszabban terveznek és jobban támaszkodnak az áruházi szakemberek tanácsaira, addig a fiatalok nyitottabbak az online csatornákra, piacterekre és az impulzus alapú döntésekre. A JYSK megbízásából készült országos reprezentatív kutatás szerint ugyanakkor minden generációra igaz, hogy a bútorvásárlást továbbra is megfontolt, tudatos döntésként kezeli.