Egyéb kategória

Ezt az egy dolgot minden nőnek magának kell megtennie a párkapcsolatban is

Van egy dolog, amit meg kell tanulnunk ahhoz, hogy boldogok legyünk – akár egyedül élünk, akár párkapcsolatban. Mert enélkül az egy dolog nélkül így is, úgy is nehezebb lehet az életünk.

vous - 2018.07.16.
Ezt az egy dolgot minden nőnek magának kell megtennie a párkapcsolatban is

Akár egyedülállók vagyunk, akár párkapcsolatban élünk, van egy dolog, amit minden nőnek meg kell tanulnia egyedül megtenni, ez pedig nem más, mint az öngondoskodás. Vagy ha úgy tetszik, azt is mondhatjuk, hogy meg kell tanulnia minden nőnek, hogy független legyen – akár egyedül éli az életét, akár a szerelmével.

Könnyebb mondani, mint megtenni?

Meglehet. Jó lenne már tizenévesként, de legkésőbb a húszas éveinkben megtanulni, hogy hogyan legyünk függetlenek, hogyan éljünk teljes életet egyedül – és később kapcsolatban. Sokan vannak, vagyunk, akik kellemetlenül érezzük magunkat, ha valamit egyedül kell csinálnunk, amit mások általában párosan szoktak. Pedig fontos lenne megtanulnunk, elfogadnunk, hogy egyedül lenni nem „ciki”, hanem ugyanolyan természetes, mint kettesben, sőt. A függetlenség, az egyedüllét a párkapcsolatokon belül is fontos, ahhoz, hogy a felek egyenrangúak legyenek, ez a függetlenség, az „egyedül lenni tudás” szinte létszükséglet. Arra, hogy ismerjük önmagunkat, minden helyzetben fontos, egyedül ugyanannyira, mint amikor a párunkkal osztjuk meg az életünket.

Folytassátok a cikket ITT!

Forrás:
Unsplash
Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Otthon

A fiatalok nyitottabbak az impulzusvásárlásra, az idősebbek hosszabban terveznek – így vásárolnak bútort a magyarok
Otthon
A fiatalok nyitottabbak az impulzusvásárlásra, az idősebbek hosszabban terveznek – így vásárolnak bútort a magyarok
vous - 2026.07.02.
A fiatalabb és idősebb korosztályok eltérő módon közelítik meg a bútorvásárlást: míg az idősebbek elsősorban személyesen vásárolnak, hosszabban terveznek és jobban támaszkodnak az áruházi szakemberek tanácsaira, addig a fiatalok nyitottabbak az online csatornákra, piacterekre és az impulzus alapú döntésekre. A JYSK megbízásából készült országos reprezentatív kutatás szerint ugyanakkor minden generációra igaz, hogy a bútorvásárlást továbbra is megfontolt, tudatos döntésként kezeli.