Az egyedüllét egyre nagyobb teret hódít itt a fiatalok körében, a magány kultúráját „honjok”-nak nevezik, ami azt jelenti, a magányosok törzse.

Több fotós is felfigyelt az egyre terjedő magány jelenségére, ezek egyike a szöuli székhelyű Nina Ahn. Képeiről azoknak a fiataloknak a reménytelensége sugárzik, akik inkább választják a magánnyal járó függetlenséget a társas élet helyett. Kérdés persze, hogy ez mennyire önkéntes választás és mennyire szükséghelyzet. A statisztikai adatok is azt bizonyítják, hogy egyre nő az egyszemélyes háztartások aránya és változik a párkapcsolathoz, a házassághoz, a családhoz való viszony. Ahn úgy véli, hogy ebben a feladás is benne van. Egy olyan, korban, melyben a kemény munka nem garantálja a boldog jövőt, az emberek hajlamosak inkább magukkal foglalkozni. Ahogyan a fotókról is látszik azonban, mindebből nem elégedettség, hanem sokkal inkább sivárság sugárzik.
Nem Nina Ahn az egyetlen fotós, akinek feltűnt a dél-koreai fiatalok boldogtalansága. Hasisi Park szintén a huszonévesek elszigeteltségét ragadja meg, és fotóalanyait gyakran a nagy társadalom vadonában elveszetten bolyongó, kiszolgáltatott lényekként jeleníti meg. Ő a magány terjedését a modernkor szociális nyomásának tudja be, vagyis annak, hogy kevés lehetőség adódik a másokkal való interakcióra és az embernek magára is kevés ideje jut. Mindehhez az is hozzájárul, hogy a fiatalok egyre kevésbé akarnak kompromisszumot kötni.
A statisztikák szerint 2016-ban több, mint 5 millió egyszemélyes háztartás volt Dél-Koreában, ami a lakosságnak majdnem 28%-át jelenti. Michael Breen, újságíró szerint mindez a koreai hagyományokból is következik. Míg az ázsiai társadalmakra sokáig jellemző volt, hogy az enyéni érdeklődés és érdekek alárendelődnek a család és a nagyobb csoportok igényeinek, most, hogy lehetőség van rá, az emberek inkább a függetlenséget választják.