Egyéb kategória

Ezek a testrészeitek öregszenek a leggyorsabban

Ha az öregedésről van szó, szinte azonnal az arcunk ugrik be: a szarkalábak, a mimikai ráncok és persze az ellenük folytatott küzdelem. Pedig több olyan testrészünk is van, amelyen jóval előbb meglátszik a korunk.

vous - 2018.06.05.
Ezek a testrészeitek öregszenek a leggyorsabban

Az arcunkat folyamatosan ápoljuk, radírozzuk, hidratáljuk, hiszen ha szembejön egy idegen az utcán, az arcunkat nézi meg először. Az összes öregedésgátló krém reklámjában is arckontúrjaikat simogatják a modellek. Ám miközben a képünkkel pepecselünk, térdeinket, könyökünket, kezeinket, lábfejeinket vagy a nyakunkat könnyen elhanyagolhatjuk. Ha pedig nem kapnak rendszeresen frissítő és hidratáló, sőt ránctalanító kezeléseket, akkor egy jóval idősebb nő képét mutathatják – akkor is, ha az arcunk feszes.

Szegény kezeink

Mosó- és mosogatószerben, takarítószerekben áznak, súrolunk, kertészkedünk, támaszkodunk, cipelünk, szorítunk velük, süti őket a nap, szárítja a szél, fagyoskodnak a hidegben. Jóval több negatív hatásnak vannak kitéve, mint mondjuk az arcunk. Ki is szárad, esetleg ekcémás lesz, körmeink töredeznek, ráncok, foltok jelenhetnek meg a bőrön.

Fontos, hogy védjük őket minél jobban.

Kertészkedéshez húzzunk minőségi kertészkesztyűt, mosogatáshoz, takarításhoz is húzzuk fel a gumikesztyűket – kezeink nagyon hálásak lesznek érte. Minden este masszírozzunk a kezek bőrébe erős hidratáló, ránctalanító krémet, és ha kell, húzzunk pamutkesztyűt is rá, hogy ne kenjük össze az ágyneműt. Hetente egyszer érdemes óvatos bőrradírozást végezni, és utána természetesen hidratálni. Ízületeinket óvjuk a hideg víztől és a hideg széltől is, nyáron pedig nagyon fontos a bőr megfelelő UV-védelme.

Tartóoszlopaink, a lábaink

Megszoktuk, hogy vannak, és teszik a dolgukat, ezért kevesebbet foglalkozunk velük, pedig nagyon is kellene. A szőrtelenítés megviseli a bőrt, ezért fontos a rendszeres bőrnyugtatás, gyulladásgátlás és persze a folyamatos hidratálás. Különösen ügyeljünk a térd körüli bőrre, ide akár ránctalanító, feszesítő készítményeket is kenhetünk. Lábfejeinket hetente kétszer áztassuk be meleg, természetes olajokkal gazdagított vízbe, és távolítsuk el az elhalt hámsejteket is. Ha körmeinkkel vagy a sarkunk bőrével nehezen boldogulunk, ne essünk neki a sajtreszelővel, hanem

forduljunk pedikűröshöz, éveket képesek fiatalítani a lábainkon.

Nyáron gondoljunk a fényvédelemre, ne csak a strandra kenjük be fényvédő krémmel a lábinkat, hanem minden olyan alkalommal, amikor órákig napsütés éri őket akár a szoknyában, akár a rövidnadrágban. Nem lehet eleget hangsúlyozni, hogy hordjunk a méretünknek megfelelő, kényelmes és egészséges sarokmagasságú cipőket: a laza pántú nyári szandálok, papucsok balesetveszélyesek is lehetnek.

A cikket tovább olvashatjátok a Ridikül oldalán.

cipő lábbeli magas sarkú

VOUS-infografika – Állítólag ilyen a tökéletes női láb

Hosszú, vékony és kecses. Valahogy így él a fejünkben a kép a tökéletes női lábról. De létezik ilyen, hogy tökéletes? Ha pedig igen, mi számít annak? Utánajártunk.

A grafikát ide kattintva >>> nézhetitek meg!

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Különleges szigetek Izland körül
Világ
Különleges szigetek Izland körül
vous - 2024.11.09.
Björk kétségtelenül Izland egyik ikonikus női alakja, aki világhírű énekesnőként és zeneszerzőként ismert. Az avantgárd popzene királynője nemcsak zenéjében, hanem megjelenésében és egész művészetében képviseli szülőföldje szellemiségét.

Otthon

Ragasztópisztollyal az otthoni javítás is egyszerűbb
Otthon
Ragasztópisztollyal az otthoni javítás is egyszerűbb
vous - 2025.01.16.
A barkácsolási, karbantartási feladatokat a hölgyek is meg tudják oldani, ez egyáltalán nem a férfiak privilégiuma. Függetlenül attól, hogy ki végzi el a javítást, mindenképpen szükség lesz minőségi szerszámokra, kiegészítőkre. A rögzítések és karbantartások egyik elengedhetetlen eszköze a ragasztópisztoly.