Egyéb kategória

Megválasztották az év fagylaltját – megkóstolnátok?

 A Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestülete szervezte versenyt kedden Szegeden tartották a Virág Cukrászdában. A megmérettetésen negyven cukrász hetvenkét fagylaltját szakmai és közönség zsűri pontozta négy kategóriában.

vous - 2018.05.16.
Megválasztották az év fagylaltját – megkóstolnátok?

A gyenesdiási Bringatanya – Somogyi fagylaltműhely cukrásza, Somogyi Renáta bazsalikomos málnája lett az év fagylaltja. A tizenkét éve működő családi cukrászdában édesapjával és édesanyjával dolgozó Somogyi Renáta elnyerte a kézműves nívódíjat, és a fiatal szakember gesztenye vörösboros áfonyával fagylaltjának ítélték oda az I Love Szeged díjat is.

Objektum doboz

 Az év fagylaltját a kézműves termékek közül választották, ezek természetes alap- és járulékos anyagokkal, tejes fagylaltok esetében főzött alappal és kizárólag saját készítésű öntetekkel, pasztákkal, díszítésekkel, a hagyományos technológiai sorrendet betartva készültek, bemutatva a cukrász tudását és kreativitását.

Objektum doboz

A második kategóriában induló cukrászdák, fagylaltozók már használhattak fagylaltbázist, illetve gyári önteteket. Ezek között Pálfi Attila, a Balatonmáriafürdőn működő Florida fagyizó cukrászának kesudió datolyalekvárral fagylaltja kapta az aranyérmet.
Az alapanyaggyártók és -forgalmazók versenyében az első helyet Andok Tamás (Aromitalia – Nectar Kft.) homoktövis fagylalt zabkeksszel és virágporral elnevezésű készítménye nyerte el.

Megválasztották az év "M" fagyiját is, a hozzáadott cukor, glutén-, laktóz- és tejfehérjementes finomságok között Hajdú Zoltán (Ken Carpathia Kft.) narancsos mandula fagylaltja lett a legjobb. A zsűri szerint ezek a termékek évről-évre egyre jobb minőségűek, már csak a szakavatott kóstolók tudják megmondani, hogy cukorpótlóval készültek.

A közönségdíjat Sztaracsek Ádám (Jánoska cukrászda) Hunyadi gesztenyés fagylaltja kapta.

fagyi1

Lilakáposztás tormakrém, popcorn, máglyarakás – ezek lesznek a 2018-as nyár slágerfagyijai 

Tavaly a fekete fagyi volt az év slágere, idén viszont a lilakáposztás tormakrémmel, a popcornnal, a boleroval és máglyarakással szeretnék meghódítani a szíveket. Óriási igény van az extrém ízekre, és nem kevésbé népszerűek a mindenmentes fagyik

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Otthon

A fiatalok nyitottabbak az impulzusvásárlásra, az idősebbek hosszabban terveznek – így vásárolnak bútort a magyarok
Otthon
A fiatalok nyitottabbak az impulzusvásárlásra, az idősebbek hosszabban terveznek – így vásárolnak bútort a magyarok
vous - 2026.07.02.
A fiatalabb és idősebb korosztályok eltérő módon közelítik meg a bútorvásárlást: míg az idősebbek elsősorban személyesen vásárolnak, hosszabban terveznek és jobban támaszkodnak az áruházi szakemberek tanácsaira, addig a fiatalok nyitottabbak az online csatornákra, piacterekre és az impulzus alapú döntésekre. A JYSK megbízásából készült országos reprezentatív kutatás szerint ugyanakkor minden generációra igaz, hogy a bútorvásárlást továbbra is megfontolt, tudatos döntésként kezeli.