Egyéb kategória

Mumbai megtisztított óceánpartja igazi sikersztori

Három évvel ezelőtt még Mumbai partjait is szemét borította. Egy sikeres összefogásnak köszönhetően mára újra visszatértek a tengeri teknősök is, és kikeltek a posztplasztik éra első teknősbabái is.

vous - 2018.04.18.
Mumbai megtisztított óceánpartja igazi sikersztori

20 évet kellett várni, hogy újra teknősök tegyék le a tojásaikat Mumbai parjain. Évekkel ezelőtt ez elképzelhetetlen lett volna. A Versova nevű partszakaszt 96 hét alatt takarította ki több ezer önkéntes. Az eredményekről 2017 májusában számoltak be először, és majdnem egy évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy a tengeri teknősök is visszatérjenek természetes élőhelyükre.

Nemrég egy blogger Baliról posztolt fotókat, ahol a partok szintén fulladoznak a szeméttől. Elkeseredett posztja rengeteg emberhez eljutott, akik sokat tehetnek azért, hogy ez a közeljövőben megváltozzon.

Nem kell ugyanis másra várni, hogy valami történjen. A változás mi magunk vagyunk. Ma már nem érünk rá arra várni, hogy mások majd cselekednek, törvényeket hoznak, változtatnak, mi meg majd igazodunk. Ma annak van itt a napja, hogy mi cselekedjünk.

Az első generáció vagyunk, aki ilyen súlyos környezeti problémával néz szembe, és az utolsó generáció, akik ezen javíthatnak is.

Így nézett ki a part az önkéntesek munkája előtt:

Objektum doboz

Objektum doboz

Objektum doboz

Objektum doboz

Ilyen elszántan dolgoztak több ezren:

Objektum doboz

Objektum doboz

Objektum doboz

Objektum doboz

Objektum doboz

És ilyen lett a part…

Objektum doboz

Objektum doboz

… ahol megjelentek a teknősök.

Objektum doboz

kump edina

Kump Edina: „A hulladékmentes életmód nem arról szól, hogy innentől kezdve csak ez az életed”

Kicsit feszengek, mert nagyon meleg van, és elfelejtettem megtölteni a vizespalackomat. Harminc fok van, tűz a nap, szomjas vagyok. Vegyek egy palackos vizet? Mit tenne most Kump Edina hulladékcsökkentési szakértő, aki a hulladékmentes életmód mellett kampányol évek óta? Szerencsém van, mert épp vele találkozom, hogy erre, és sok minden másra is válaszoljon. A hulladékmentességre való törekvés ugyanis fejben dől el, de gyakorlat nélkül sajnos keveset ér. A folytatásért kattintsatok ide!

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

HorrorWeeks: 666 négyzetméteren kel életre a horrorfilmek világa a KÖKI-ben
Világ
HorrorWeeks: 666 négyzetméteren kel életre a horrorfilmek világa a KÖKI-ben
vous - 2026.10.30.
Október 30-án nyitja meg kapuit a HorrorWeeks a KÖKI Bevásárlóközpontban. A 666 négyzetméteren kialakított, bejárható horrorélmény élethű filmes kellékekkel, hátborzongató figurákkal és részletgazdag díszletekkel várja a látogatókat november 29-ig. A rendezvény a SuperNova Events és az Event Structure közös szervezésében valósul meg, a különleges látványvilágról pedig a magyar filmes kellékgyártó műhely, a WAIK PROPS gondoskodik.

Otthon

Ipari építkezés: a jó szervezés már a tervezőasztalnál kezdődik
Otthon
Ipari építkezés: a jó szervezés már a tervezőasztalnál kezdődik
vous - 2026.10.26.
Egy gyártócsarnok vagy raktár felépítése nagy döntés, amelynek következményei hosszú évekre meghatározzák egy vállalkozás működését. A sikerhez nem elég a jó terv: a műszaki igényeket, a szabályokat, a költségkeretet és a kivitelezés menetét is össze kell hangolni. Ha valamelyik részlet kimarad, annak később ára és időveszteség lehet.