Egyéb kategória

Mítoszok a lakásfelújítással kapcsolatban, amit ideje elfelejtenünk

Lakásunk minden bizonnyal az egyik legnagyobb befektetésünk életünkben, ezért fontos, hogy így is kezeljük. Mint sok minden mással, a lakásfelújítással kapcsolatban is rengeteg tévhit, mítosz kering, amelyekre nem árt kritikus szemmel néznünk. Íme néhány mítosz a lakásfelújításról, amit ideje elfelejtenünk.

vous - 2018.04.08.
Mítoszok a lakásfelújítással kapcsolatban, amit ideje elfelejtenünk

 A drága megoldások értékesebbé teszik a lakást

A drága megoldások lehet, hogy lenyűgözik majd a vendégeinket, azonban korántsem biztos, hogy valóban növelik otthonunk értékét. Sőt még az is lehet, hogy később, ha esetleg el szeretnénk adni a lakást, pont ez fogja megnehezíteni a dolgunkat. Mindig gondoljuk át tehát, valóban megéri-e a drágább alapanyagot, megoldást választani.

Forrás:
Unsplash

Meg tudjuk csinálni saját kezűleg

Aki túl van már egy vagy több lakásfelújításon, pontosan tudja, mekkora munkával és vesződséggel jár. Persze kecsegtető, hogy spóroljunk a munkadíjon, de nem igazán éri meg – a szakértelemmel kivitelezett munka hosszú távon nagyon sokat számít, ráadásul  időben is rengeteget spórolhatunk. Tény, hogy nem könnyű megbízható és ügyes kivitelezőt találni, de nem érdemes egyedül belevágnunk, ha nagyobb projektről van szó.

A cikk folytatását ide kattintva olvashatjátok tovább. 

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Otthon

A fiatalok nyitottabbak az impulzusvásárlásra, az idősebbek hosszabban terveznek – így vásárolnak bútort a magyarok
Otthon
A fiatalok nyitottabbak az impulzusvásárlásra, az idősebbek hosszabban terveznek – így vásárolnak bútort a magyarok
vous - 2026.07.02.
A fiatalabb és idősebb korosztályok eltérő módon közelítik meg a bútorvásárlást: míg az idősebbek elsősorban személyesen vásárolnak, hosszabban terveznek és jobban támaszkodnak az áruházi szakemberek tanácsaira, addig a fiatalok nyitottabbak az online csatornákra, piacterekre és az impulzus alapú döntésekre. A JYSK megbízásából készült országos reprezentatív kutatás szerint ugyanakkor minden generációra igaz, hogy a bútorvásárlást továbbra is megfontolt, tudatos döntésként kezeli.