Egyéb kategória

Ezek a babák felnőttként is elvarázsolnak majd

Abban biztosak vagyunk, hogy ti is már jó ideje elpakoltátok a Barbie-babáitokat. Ahogy abban is biztosak vagyunk, hogy a következő művészek babái benneteket is elvarázsolnak majd.

vous - 2018.04.05.
Ezek a babák felnőttként is elvarázsolnak majd

Belegondoltatok, milyen lehet felnőttként babákkal játszani? Nem hiányzik az érzés, ahogy fésülitek vagy öltöztetitek őket. Nem gondoltok rá nagy ritkán, milyen lenne most varrni nekik ruhát vagy játszani velük. Teljesen normális, ha nem. Ahogy az is, ha egy-egy pillanatra eszetekbe jut, milye jó lenne most gondtalanul csak azzal foglalkozni, hogy milyen ruhát vegyen fel a kedvenc babánk. Vannak olyan felnőttek, akik sosem hagyják abba a babázást, hiszen felnőttként babaművészekké válnak, és varázslatos lényeket hoznak létre. Ezekkel a babákkal azonban nem mindig játszanánk szívesen.

Marina Bychkova

Babái egy különleges tündérvilágba repítenek bennünket. Lényei egyszerre gyönyörűek, bátrak, ugyanakkor kicsit félelmetesek és sebezhetőek. Nagyon szeret velük foglalkozni, mert így egyszerre lehet textiltervező, ékszertervező, keramikus, mérnök és festő is.

Objektum doboz

Objektum doboz

Objektum doboz

Objektum doboz

barbie

#MoreRoleModels – 20 inspiráló magyar nő, akikről Barbie készülhetne

A nemzetközi nőnap előtt néhány nappal mutatták be az új Barbie-sorozatot, amelyet híres, inspiráló nőkről készítettek. A babák közül eddig mindössze három kapható kereskedelmi forgalomban, de összesen 14 nőről mintáztak babát.

Kattintsatok ide >>> a folytatásért!

Wandering Doll Laboratory

Ezek a porcelánbabák inkább csábító hercegnők, akik egy teljesen másik világba kalauzolnak bennünket. Sokkal sötétebb, sokkal valószerűtlenebb, és sokkal légiesebb világba, mint amilyenben élünk.

Objektum doboz

Objektum doboz

Objektum doboz

Cyguy

Ha ti is akkora Britney-rajongók vagytok, mint Emcsi, akkor valószínűleg szeretnétek a kedvenc sztárotokról egy babát. Nos, már erre is van lehetőség, ugyanis van olyan művész, aki celebbabák készítésére specializálódott. Hogy tetszenek?

Objektum doboz

Objektum doboz

Objektum doboz

barbie pletyka

A VOUS-lányok vs. Barbie – Mellméretben hasonlítunk legjobban a plasztiklányra

Nemcsak a nyaka nem bírná el a szöszi fejét, de a belső szervei sem férnének el rendesen a testében. Így foglalható össze nagy vonalakban a közkedvelt játék baba kinézete – legalábbis ilyen lenne, ha igazi, élő lányról beszélnénk!

A cikk folytatását ide kattintva >>> olvashatjátok.

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Otthon

A fiatalok nyitottabbak az impulzusvásárlásra, az idősebbek hosszabban terveznek – így vásárolnak bútort a magyarok
Otthon
A fiatalok nyitottabbak az impulzusvásárlásra, az idősebbek hosszabban terveznek – így vásárolnak bútort a magyarok
vous - 2026.07.02.
A fiatalabb és idősebb korosztályok eltérő módon közelítik meg a bútorvásárlást: míg az idősebbek elsősorban személyesen vásárolnak, hosszabban terveznek és jobban támaszkodnak az áruházi szakemberek tanácsaira, addig a fiatalok nyitottabbak az online csatornákra, piacterekre és az impulzus alapú döntésekre. A JYSK megbízásából készült országos reprezentatív kutatás szerint ugyanakkor minden generációra igaz, hogy a bútorvásárlást továbbra is megfontolt, tudatos döntésként kezeli.