Az olyan témákat, mint a sikeresség, boldogság vagy elégedettség, nagyon nehéz lekutatni, hiszen milliónyi faktor játszhat szerepet abban, hogy hogyan érjük el ezeket az annyira vágyott állapotokat. De azért, ha valaki 40 éven keresztül 5 ezer gyerek életét követi végig azért, hogy megtudja, min múlik, hogy sikeresek lesznek-e az életben, annak már lehet hinni. Ilyen volt a Johns Hopkins Egyetem kutatása, ami megfejtette, mi kell ahhoz, hogy csak úgy hasítsunk a munkánkban.
A kutatás két népszerű teóriát vizsgált meg: az egyik az, hogy a kiemelkedő teljesítmény a sok gyakorlás és tanulás, vagyis a szorgalom eredménye, a másik pedig az, hogy gyakorlatilag bárki a csúcsra juthat, ha megfelelő oktatást kap, és elget tesz érte. A tudósok 40 évig követték nyomon a gyerekek, majd a fiatal felnőttek és végül a szakmájuk csúcsán lévő emberek életét, és kielemezték, vajon min múlik valójában, hogy valaki sikeres lesz-e, vagy sem.
Az 1971-ben a John Hopkins Egyetem által elindított kutatás résztvevői most már felnőttek, és elképesztő karrierjeik csúcsán járnak – legalább is azok, akik az egyetemen a kutatáshoz elindított tehetséggondozó felső egy százalékában végeztek.
A kutatás megállapította, hogy valójában nem a szorgalom, hanem a tehetség és a megfelelő tehetséggondozás a lényeg – hiába akar valaki sikeres zongorista lenni, ha botfüle van, vagy egyáltalán nincs ritmusérzéke.
A kutatók egyébként nem viccelnek: a tehetséggondozó programjukat megjárta a Facebook alapítója, Mark Zuckerberg, a Google egyik alapítója, Sergey Brin és Lady Gaga is – mindannyian a vizsgált gyerekek legjobb egy százalékában végeztek évtizedekkel ezelőtt.
10 000 óra gyakorlás és az ember leénekelheti Beyoncét a színpadról?
Gyakorlat teszi a mestert – mondják, de vajon mennyi? Malcolm Gladwell szerint 10 000 óra. De vajon tényleg garancia a szorgalom a sikerre? Elegendő „mindössze” profinak lennünk valamiben az érvényesüléshez? Vagy ennél azért összetettebb a kép?
A cikket ide kattintva olvashatjátok tovább!
Ebből az egészből persze ne azt vegyétek el, hogy vagy már ötévesen zsenik vagytok, és úgy deriváltok, mint még senki, vagy pedig mehettek utcaseprőnek életetek végéig – a kutatás csak arra mutat rá, hogy nagyon fontos, hogy időben megtaláljuk azt, amiben jók vagyunk, és eszerint tanuljunk és fejlődjünk tovább. Ha ugyanis korán rájövünk, hogy mihez van tehetségünk, nem pazaroljuk az időnket azzal, hogy olyan dolgokkal foglalkozunk, ami egyértelműen nem a mi asztalunk.
A kutatás során a tanulmányi eredmények is fontosak voltak, de az is általános, hogy a legnagyobb zsenik kibuknak a suliból: ez annak is köszönhető lehet, hogy nem megfelelő oktatási intézményben tanulnak, és olyan dolgokat kell elsajátítaniuk, amihez nincs tehetségük.
Egy zseniális zenész például valószínűleg kevésbé zseniális a matekban, így egy műszaki egyetemen soha nem lesz jövője – de még ha alapvetően reál beállítottságú is az ember, nem biztos, hogy minden reál tantárgy fekszik neki.
A kutatás azt is megfogalmazta, hogy mit tehetünk a saját sikerünk érdekében – ezt a gyerekgondozásra is rá lehet húzni, de mi is alkalmazhatjuk a tippeket akkor, ha már úgy alakult, hogy egyszerű halandók vagyunk, és nem kerültünk be egyetlen nemzetközi zseni- és tehetséggondozó alapítványba sem.
