„Teljes késésben voltam az osztálytalálkozóról, de legalább nyugodt szívvel indultam el otthonról: a gyerekek megetetve, délutáni alváshoz lefektetve, és még vissza se kell érnem a szieszta végére, mert a Férjnek aznap nincs már semmi dolga – most nevelje kicsit ő a közös utódokat. Enyém a délután, sőt még az este is! Annyira belelkesültem, hogy még egy kis sportolást is bele akartam csempészni a rám szakadó rengeteg időbe, és eldöntöttem, hogy elbiciklizem a Kopaszi-gátig. Milyen fitt benyomást fogok kelteni, ahogy odagurulok az ezer éve nem látott arcok elé, én, aki a gimiben levegőt se kaptam a bringatúrán!” – kezdi történetét Veronika, aki a VOUS vendégszerzői felhívására jelentkezett. A következő sorokban Héda Veronika cikkét olvashatjátok.
Legyél te is a VOUS vendégszerzője!
Van jó témátok? LEGYETEK A VOUS VENDÉGSZERZŐI!
A VOUS-lányok olvasói cikkeket keresnek, segítsetek megtalálni a legjobbakat! 😉 Ha szívesen kipróbálnátok magatokat vendégszerzőként, van olyan történetetek, amit megosztanátok más nőkkel, akkor eljött a ti időtök!
A részletekről mindent megtudhattok ITT.
A lelkesedésem egészen a biciklitárolóig tartott. Ott még gyanútlanul kirángattam a Férj által frissen megszerelgetett járgányomat – minek is költenék szervizre, amikor a néhány napos kitartó könyörgés után életem párja is meg tudja csinálni, ráadásul ingyen?! Aztán elég hamar észrevettem, hogy leesett a lánc. Sebaj, egy pillanat alatt visszarakom, csak túl koszos ne legyek, az olajfoltok eléggé lerontanák a szépen eltervezett fitt és csinos megjelenésemet. Előkaptam két papír zsepit és egy golyóstollat, és elkezdtem piszkálgatni a kapu előtt a láncot.
Tíz perc szerencsétlenkedés után úgy döntöttem, felveszem a kapcsolatot Férjjel, hátha ki tud ugrani a kapuhoz, úgyis alszanak a gyerekek. Sajnos kiderült, hogy ő is alszik. Nem reagált az egyre kétségbeesettebb hívásaimra, üzeneteimre. A telefonomon gyorsan megnéztem a legközelebbi bringaszerviz nyitvatartását – naná, hogy már zárva volt. Újra erőt vettem magamon, folytattam a szerelést, az ujjaimon megjelentek az első maszatos, fekete koszfoltok.
Elképzeltem, ahogy egy óra múlva ezekkel az ujjakkal tartom majd kecsesen a borospoharat, miközben beszámolok a volt osztályfőnökömnek az elmúlt években elért sikereimről. Hát nem lennék túl meggyőző.
De kit érdekel? A legnagyobb siker az lenne, ha végre el tudnék indulni!
Ez az, fent van a lánc!! De egyet tekerek, és újra leesik. Nem jó, kezdjük elölről. Ekkor már csak abban reménykedem, hátha egy nálam ügyesebb járókelő megsajnál, és segít. Már hallom is, ahogy léptek közelednek felém, egy hang megszólít, talán meg vagyok mentve? „Elnézést, hogy lehet innen eljutni Újpestre?” Szépen elmagyarázom, hátha cserébe visszarakja az illető a láncom, de csak köszön és megy is. Most mégis mit csináljak? Hatalmas böfögést, röhögéseket hallok 50 méterről. Odanézek, munkások szállnak ki egy kocsiból. Csak nem megyek oda hozzájuk segítséget kérni egy ilyen amatőr probléma megoldásához?!
Csak nem leszek én az a barna hajú szőkenő, aki kisminkelve, kiöltözve indult biciklizni, de egy lánc kifogott rajta?! Végül az lettem.
Nagy levegőt vettem, és odamentem az egyik kantáros gatyás férfihoz. Én, aki mindig a nemi sztereotípiák ellen küzdöttem, éreztem, ahogy abban a pillanatban minden tipikusnak tartott női jellemzőt megtestesítek. Kirúzsozva, egy kis rövid ruhában egy férfi segítségéhez folyamodom, mert nélküle képtelen vagyok elindulni a biciklimmel. Lelkileg felkészültem az ízléstelen, szexista beszólogatásokra, amiken most még fel sem háborodhatok, mert abban a pillanatban sajnos igazak lesznek rám.
6 vitathatatlan dolog, amivel a feminizmus a férfiakat is segíti
A feminizmus a közhiedelemmel ellentétben nem nőuralmat jelent, hanem azt, hogy a férfi és a nő egyenlő jogokkal rendelkezik. Nos, mióta a nők is szavazhatnak és akár vadászpilóták is lehetnek, ez már a mi kontinensünkön adott, nem? Igen, a legtöbb kérdésben valóban így áll a helyzet, de a lehetőségek birodalma már más lapra tartozik.
A cikk folytatásáért kattintsatok ide!
Majd' elsüllyedtem, ahogy megszólítottam a pasit – de fél perc múlva már fel is lélegeztem. Addigra ugyanis már a bringámon tekertem a Kopaszi-gát felé. A kantáros gatyás a lehető legnagyobb természetességgel, kedvesen, egy mozdulattal rakta vissza a láncomat, nagyjából 10 másodperc leforgása alatt. Ő nem bénázott papír zsepikkel és golyóstollal, nem féltette a kezét a kosztól, csak megfogta az olajtól ragacsos láncot és a helyére tette. Ennyi.
