Egyéb kategória

Nincs elrontott étel, csak olyan, ami még nincs kész

A konyha kaland, varázslás, kreativitás – és néha kudarc is. Elsózzuk, leégetjük, ízetlen vagy csomós lesz, esetleg túl zsíros, a legtöbb esetben van mentő megoldás, az első „basszus” után tudunk korrigálni, legfeljebb teljesen más lesz a végeredmény, mint amit terveztünk. És azt se feledjük, hogy elrontott ételekből hatalmas klasszikusok születtek!

vous - 2017.10.20.
Nincs elrontott étel, csak olyan, ami még nincs kész

Kevesen tudják, de a brownie, ez a puha, ragacsos, nagyon csokis kedvenc állítólag úgy született, hogy az eredeti sütireceptből kimaradt a sütőpor, így nem emelkedett meg, vagyis egy vérbeli elrontott étel – mégis milyen jó, hogy így alakult!

Hasonló a fordított almatorta, a tarte tatin is, amit állítólag egy francia panzió szeleburdi tulajdonosa és egyben szakácsa egy kicsit kapkodva készített, és az almák előbb kerültek a kivajazott tepsibe, mint a tészta. Ehhez már kreativitás, bevállalás is kell, nyilván a várakozó vendégek nyomása is segített, de a sütés után kiborított, karamellizált almatorta azóta is sikerdesszert.

Takács Nóra

Könnyen variálható egytálétel kísérletező kedvű konyhatündéreknek – NORIE-videó

Sütve-főzve témájú napunkon arra gondoltam, süssünk is, főzzünk is egyszerre! A mai videómban egy szuperegyszerű egytálételt mutatok nektek, ami nemcsak hamar elkészül és egészséges, de alapanyagait könnyen kedvetek szerint variálhatjátok.

Az elrontott ételeknél a legfontosabb, hogy ne essünk pánikba. Van néhány trükk, amivel feljavítható vagy átalakítható a nem igazán sikerült étel, de ha menthetetlen, akkor engedjük el. Mindenkivel előfordulhat, ráadásul a só vagy a csili minősége sem mindig ugyanolyan, egy fontos telefon miatt is elfeledkezhetünk a szép lassan odakozmáló ételről…

A cikk itt még nem ért véget, a folytatásért kattintsatok a Cookta oldalára!

Forrás:
Hámori Zsófia
Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Otthon

Ipari építkezés: a jó szervezés már a tervezőasztalnál kezdődik
Otthon
Ipari építkezés: a jó szervezés már a tervezőasztalnál kezdődik
vous - 2026.10.26.
Egy gyártócsarnok vagy raktár felépítése nagy döntés, amelynek következményei hosszú évekre meghatározzák egy vállalkozás működését. A sikerhez nem elég a jó terv: a műszaki igényeket, a szabályokat, a költségkeretet és a kivitelezés menetét is össze kell hangolni. Ha valamelyik részlet kimarad, annak később ára és időveszteség lehet.