Egyéb kategória

„Nem kérek zacskót, nem veszem el az elsőt!” – nektek milyen vásárlási kattanásotok van?

Furcsa kattanásai mindenkinek vannak, főleg, ha vásárolunk. Nézzük, milyen kattanásaik vannak a VOUS-lányoknak, ha hipermarketben vagy plázában vásárolnak.

vous - 2017.09.22.
„Nem kérek zacskót, nem veszem el az elsőt!” – nektek milyen vásárlási kattanásotok van?

Az én legnagyobb kattanásom, hogy nem veszem le a polcról az első terméket – ez persze leginkább élelmiszerboltokra jellemző, és akkor, ha sorban, egymás mögött vannak a termékek. Az elsőt soha!

vásárlás

Dolgok, amikből soha, de soha nem lehet eleget venni – ismerős?

Ismerős az érzés, amikor nagybevásárláskor járkáltok a polcok között, és a világ minden kincséért sem bírnátok rájönni, hogy az adott termékből nektek van-e otthon, és ha van, akkor mennyi? Na, az ilyen helyzetek miatt alakul úgy, hogy pár dologból szinte mindig újráztok, akkor is, ha otthon amúgy már van belőle egy rakat.

Ha cipőt vásárolok, akkor soha nem veszem meg a kiállított darabot – tudjátok, amit már a legtöbben felpróbáltak. Ha az pont a méretem, és nincs másik, original doboz, akkor a cipő nem lesz az enyém. Bár utóbbi szerintem nem egyedi eset, a legtöbben így vagyunk a cipőkkel.

Egyébként pedig nem szeretek drogériában sminktermékeket vásárolni, inkább katalógusból vagy online rendelek – tudom, hogy velem van a baj, de nincs gusztusom hozzá.

Azt hiszem, részemről ennyi! Na de mi a helyzet a többi VOUS-lánnyal?

Mojzi

Mostanában már nemcsak a zöldségesnél, boltban és drogériában nem kérek zacskót, hanem a ruhaüzletekben sem.

Minek a zacsi, ha befér a táskámba vagy a vászonszatyorba, amit megvettem…?

„Meg kellett küzdenem a bolti eladók szemforgatásával” – Meglepően egyszerű trükkökkel spórolhattok a konyhában és védhetitek a környezetet

„Meg kellett küzdenem a bolti eladók szemforgatásával” – Meglepően egyszerű trükkökkel spórolhattok a konyhában és védhetitek a környezetet

Számomra a modern, igényes nő-, tudatos, nemcsak magára és a külsejére fordít gondot, hanem a közvetlen környezetére, sőt, hogy még ennél is tovább menjek, magára a tágabb értelemben vett környezetre is ugyanannyira ügyel, mint a reggeli sminkjére. Nem mondom, hogy 0–24-ben azon kell gondolkodnunk, hogyan tegyük jobbá, élhetőbbé a bolygónkat, de kis lépéseket azért mindenki beilleszthet a hétköznapjaiba, például hogy szelektíven gyűjtse a szemetet, vagy hogy leszámoljon a túlköltekezéssel. Ezeket pedig a legjobb a konyhában elkezdeni!

Nóri

Nekem ne lenne kattanásom? A drogériákban a sminkcuccok közül szigorúan a hátsót veszem el, és a teszterekhez hozzá sem nyúlok. És természetesen minden megvásárolt ruhát viselés előtt kimosok. 

Viola

Ha mintás ruhadarabról van szó (nem aprómintásról, hanem nagyobb, elszórt mintákról), ugyanabból a méretből beviszek 3-4-et is a próbafülkébe, és hosszasan rágódom azon, hogy melyiket vigyem el, melyiken tetszik a leginkább az, ahogy kijön a minta.

Dóri

Ha parfümöt vagy kozmetikumot veszek, mindig először magamra kenem vagy fújom, és várok pár órát, hogy allergiás vagyok-e rá, vagy sem. Már sokszor volt, hogy vettem valamit, és otthon derült ki, hogy viszketek vagy kiütéses leszek tőle.

Ha nektek is van furcsa vásárlási szokásotok, ne habozzatok nekünk megírni Facebookon, a cikk posztja alatt, kommentben – a legjobbakból cikket írunk!

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Különleges nézőpontból mutatja meg a BudaPartot az idei fotópályázat nyertes alkotása Több mint 130 pályamű közül választották ki a legjobb képeket
Világ
Különleges nézőpontból mutatja meg a BudaPartot az idei fotópályázat nyertes alkotása Több mint 130 pályamű közül választották ki a legjobb képeket
vous - 2026.07.28.
Lezárult a BudaPart ötödik alkalommal meghirdetett fotópályázata, amelyre idén több mint 130 alkotás érkezett. A pályázók a városnegyed építészeti formáit, különleges részleteit és vízparti hangulatát örökítették meg. A háromfős szakmai zsűri döntése alapján az első helyezést Bődi Zoltán alkotása nyerte el.

Otthon

Így frissítik otthonaikat a magyarok: a kisebb kiegészítők mellett az ágyak és kanapéágyak iránt is nőtt a kereslet
Otthon
Így frissítik otthonaikat a magyarok: a kisebb kiegészítők mellett az ágyak és kanapéágyak iránt is nőtt a kereslet
vous - 2026.10.15.
A rendszeres otthonfrissítésben a tárolók és a lakástextilek kapják a főszerepet: a JYSK megbízásából készült piackutatás szerint a megkérdezettek 40 százaléka évente vagy gyakrabban vásárol tárolókat, 37 százalékuk pedig lakástextileket. A vállalat magyarországi értékesítési adatai eközben a nagyobb bútorok iránti kereslet erősödését is jelzik: az előző pénzügyi évben az ágykeretek forgalma 45,9, a kanapéágyaké 38,3 százalékkal nőtt az azt megelőző pénzügyi évhez képest. A választásban a személyes tapasztalat is meghatározó: a kutatás résztvevőinek közel fele a kipróbálást fontosabbnak tartja az inspiráló látványnál.