A miniházak között is mininek számít a 6 négyzetméteres ökokapszula, de nem lehetetlen benne élni – legalábbis ezt állítja a miniotthonok tervezője, egy szlovák startup.

Miniházakról és minimalizmusról többször is írtunk már itt a VOUS-n. Olyan világméretű trendről van szó, amelyet lehetetlen megkerülni: mindenhol jelen van. Marie Kondo beköltözött az otthonunkba, Bea Johnson alakítja a szemléletünket zero waste (azaz nulla hulladék) témában, és Kump Edina miatt elhisszük, hogy
Magyarországon sem olyan nehéz tudatosan élni.
A minimalizmus arról is szól, hogy csak annyi tárgyunk legyen, amennyire valóban (!) szükségünk van. De a tárgyak mellett az időnket se pazaroljuk felesleges dolgokra (ebben azért nekem még van hova fejlődnöm).

Pirinyó lakásból penthouse – Boldogság 10, 20, 30 négyzetméteren
A koleszban hárman laktunk tíz négyzetméteren. Később egy tíz négyzetméteres szobám volt az albérletben. Megint később 55 négyzetméteres lakást béreltünk ketten. A legnagyobb lakás, amit egyedül fenntartottam, 65 négyzetméteres volt. Most az a terv, hogy egy harmincpár négyzetméteres lakásból varázsolunk családi fészket. Inspirációból nincs hiány: a minilakások egyre népszerűbbek, elképesztő megoldásokról kerülnek fel videók a netre. De miért is mennek annyira a parányi otthonok? A cikket ide kattintva olvashatjátok tovább.
A miniházak új generációjaként az ökokapszula új szintre emeli a minimalizmust, és vele együtt a függetlenséget is. A lakórész mindössze 6,3 négyzetméter, a kis kapszulát pedig könnyen ide-oda tudjuk szállíttatni, már ha ez belefér az életvitelünkbe.
Az ökokapszula ötlete 2009-ben fogalmazódott meg egy dizájnverseny miatt. A pályázattal végül is nem nyertek, de sokan felfigyeltek rájuk. 8 évvel később le tudták gyártatni az első szériát: 50 darabot.
A kapszula áramellátása a tetőrészbe épített napelemeknek köszönhetően folyamatos. Kialakításának köszönhetően az esővizet egy tartályba fogja fel. Két főnek tökéletes otthont biztosít konyhafülkével, vécével, tusolóval, még egy minimosógép is elfér benne. Az energiaigényt és energiafogyasztást egy beépített applikáció ellenőrzi folyamatosan.
Érdekesség, hogy a legtöbb kritikát az árával kapcsolatban kapja: 79 000 euróba (azaz körülbelül 24 millió forintba) kerül.

Minimalizmus és selejtezés – hogyan kezdjetek hozzá?
„Mióta elindítottam a blogomat, egyre több ismerős szerez tudomást arról, hogy egy ideje az impulzusalapú shoppingolást lecseréltem a tudatos vásárlásra. Sokan kérdezik, hogy lehet mindezt kivitelezni, amikor a csapból is a rengeteg reklám, akció és újdonság folyik. Az, hogy nem olvasok magazinokat, nem nézek tévét és nem iratkozom fel egyetlen márka hírlevelére sem, hogy aztán jobbnál jobb ajánlatokkal bombázzanak, csak az egyik része a tudatosságnak” – írja vendégszerzőnk, Kertész Kriszta. A cikket ide kattintva olvashatjátok tovább.