Amit én csináltam, az „kismiska” ahhoz képest, amit a családom egy része – köztük a legközelebbi hozzátartozóm, az anyukám – él át nap mint nap. Az ő történetéről nem is mesélnék többet, ebben az őszinte cikkben minden benne van. (Különben is, zokogva nem lehet cikket írni.)

Amikor megláttam a következő Facebook-posztot, arra a rengeteg ismerősömre és barátomra gondoltam, akik valaha kimentek külföldre „szerencsét próbálni”. Vagy kint ragadtak, vagy hazajöttek. Vagy boldogultak, vagy belátták, hogy itthon van a helyük, mert itthon jutnak mégis egyrő a kettőre.

Ez a poszt nekik / nektek szól. Rólatok. Rólunk. Azokról, akiknek menniük kellett egyszer – teljesen mindegy, utána hol kötöttek ki.

• Teljesen mindegy, hová mész, mit csinálsz, hatalmas árat kell fizetned érte, mert a családod és a barátaid, mindenki, aki eddig a világodat jelentette, nem lesznek a mindennapjaid részei, mint azelőtt.
• Egyértelművé válik, kik az igazi barátaid. Az érdekemberek, akikből túl sok volt körülötted, eltűnnek.
• Otthon mindenki azt hiszi, felvet a pénz, de igazából itt tanulsz meg igazán spórolni.
• Megtanulsz a jég hátán is megélni.

Az eredeti posztot a teljes listával ide kattintva olvashatjátok: