Egyéb kategória

Öt perc időráfordítással pont ötször jobban nézhettek ki a strandon

Szeretnétek jól kinézni a strandon? Szerintem ehhez nem feltétlenül elég egy fürdőruha. Ez persze az én személyes véleményem, és persze vállalom is. Miközben abszolút nem tartom magam hiúnak, épp csak szeretem a kiegészítőket, és kevésnek érzek magamon egy fürdőrucit, pláne, ha olyan strandon töltjük az időt, ahol ehetünk és ihatunk, illetve koktélozgathatunk is egy jót a pult mellett.

vous - 2017.07.30.
Öt perc időráfordítással pont ötször jobban nézhettek ki a strandon

Alapvetően ez egyébként ritkán fordul elő nálam, mert jobban kedvelem a természetes vizeket, mint a fizetős, mesterséges strandokat – az előbbi helyszínekre én sem feltétlenül töröm magam egy szuper outfittel –, de

ha már a strand felé veszem az irányt, megadom a módját!

Nem gondolnám, hogy nagyon hiú vagyok – igaz, a boltba se megyek smink nélkül. Most biztosan sokan felhördültök, és igazatok is lenne, ha a smink ugyanazt jelentené mindenkinek. Én ugyanis bár mindennap sminkelek, olyan minimálisan teszem, hogy az az embereknek szinte fel sem tűnik. Engem viszont megnyugtat.

Megnyugtat az, hogy így a fehér bőröm ellenére sem nézek ki úgy, mint egy – bocs, ezt nem tudom szebben megfogalmazni – egyhetes vízihulla. A sminkrutinom pedig mindössze egy kevés szemöldökkihúzásból, szempillaspirálból, pirosítóból és színezett ajakápolóból áll – amit magam készítek. És ezek azok a termékek is, amiket a strandra ugyanúgy magamra kenek, mint az utcára.

Így ragyoghattok a strandon is anélkül, hogy lefolyna a sminketek

Így ragyoghattok a strandon is anélkül, hogy lefolyna a sminketek

„Mindjárt beköszönt a nyári meleg, már csak pár hét, és miénk a strand! Érdemes addig felkészülni, hogyan is sminkeljünk a hőségben. Íme néhány tuti kellék, amit jó, ha beszereztek!”

A linkre kattintva elolvashatjátok Pádár Detti, a VOUS sminkesének tanácsait és tippjeit!

És miért ne tehetném, vagy tehetnétek ti is…

  • Ha erre kifejlesztett és vízálló, illetve természetes termékeket használtok?
     
  • Ha egyébként sem tennétek be a fejeteket a (klóros) vízbe?
     
  • Ha amúgy sem ültök egész nap a napon, hanem félárnyékban olvasgattok? A városban rohangálás közepette vagy egy kültéri találkozónál legalább annyit töltötök napon, mint ilyenkor, oda mégis sminkeltek. Nem igaz?

De ez még mind semmi. Én nem állok meg a sminkelésnél.

Ha magamra húztam a kedvenc egyrészesemet, és az arcom is egészen „élőember-szerű”, akkor bizony kilakkozom a körmeimet, ami szerintem a leghatásosabb a strandra, főleg, ha valami dögös, rikító, nyári színt vagy egy gyönyörű, nőcis tűzpirosat választotok.

És a hajamról sem feledkezem meg, egy szuper kontynál vagy lófaroknál már csak a most olyan divatos fejkendők az ütősebbek, és kihagyhatatlanok is szezonban.

Kötni, keresztezni és csomózni is lehet: így viseljétek a kendőt idén nyáron

Kötni, keresztezni és csomózni is lehet: így viseljétek a kendőt idén nyáron

„Aki a divatban egy kicsit is képben van, az tudja, hogy az íratlan divatbiblia szerint egy Hermès selyemkendőnek minden nő ruhatárában ott a helye. Aki pedig az árakkal is képben van, az tudja, hogy egy Hermès selyemkendő irreálisan drága. A stílus viszont nem pénz kérdése – és ezt most be is bizonyítjuk: mutatunk pár kendőtrükköt, ami ártól függetlenül bármilyen szettet feldob.”

Ezután már csak pár dekoratív ékszer kell, ami vízálló, nem melegszik fel túlságosan a napon, és mozog annyit rajtatok, hogy ne hagyjon fehér lenyomatot, ha épp lebarnultatok. Ja, meg persze hogy ne egy csilliókért vásárolt darab legyen! Jöhetnek a szuperszexi bokaláncok, cérna karkötők, karika fülbevalók és társaik.

Az alábbi trükkök segítségével egyébként a figyelmet is elterelhetitek azokról a testrészeitekről, amikkel nem vagytok teljesen megelégedve. Élvezzétek, hogy a strandon is hódíthattok, és érezzétek magatokat úgy, mintha csak Hollywood aranykorából jöttetek volna!

Objektum doboz

Objektum doboz

Objektum doboz

Objektum doboz

Objektum doboz

Ti mit viseltek a strandon?

Ajánlott cikkek