Ha kicsit zárkózottabbak vagytok, akkor biztosan ismerős nektek az az érzés, hogy nehezen megy a barátkozás, nyitás a másik felé. Nem azért, mert nem szeretnétek nyitni, hanem egyszerűen zsigeri szinten él bennetek ez az érzés.
Rendszeresen próbálkoztok, elmentek nagyobb társasági összejövetelekre, és igazán igyekeztek. Noha a legtöbben nem vesznek észre rajtatok semmit, azért belül, a fejetekben egy csomó kérdés cikázik.
Jaj, mit kérdezzek?
Ha emberek közelébe kerültök, akikkel nem beszéltetek még, akkor rátok tör a lámpaláz, és a helyzetnek megfelelően egy szál értelmes gondolatotok sem marad. Csak csend és üresség honol. Ti pedig kétségbeesetten vergődtök, hogy de úristen, hát mindjárt ideér, túl nagy a csend, mi a jó eget mondjak?!
Muszáj beszélni? Mennyit?
Ha rátok szakad egy beszédesebb figura, akkor egy idő után besokalltok. Miért kérdez ennyit? Miért nem csak ő beszél?
Nem megy a jópofizás
Ha olyasvalakivel találkoztok, akit nem kedveltek, akkor képtelenek vagytok csevegni a semmiről.
Kaméleon-effektus
Persze, mindezek csak a ti fejetekben játszódnak le, mert valójában jól beilleszkedtek. Utánoztok, mosolyogtok, felveszitek a társaság mozdulatait, mint egy társasági kaméleon. Tartotok tőle, hogy kilógtok, így mindent megtesztek azért, hogy beilleszkedjetek.
De idővel megtanuljátok, hogy igazából teljesen jól vagytok összerakva, és ezt el is tudjátok fogadni. Néha-néha előjönnek még társaságban ezek a gondolatok, de már nem olyan élesen, és simán ki is vonjátok magatokat az ilyen típusú helyzetekből, és olyan terepre merészkedtek, ahol jól érzitek magatokat, vagy hazamentek, félrevonultok. Nincsen baj azzal, ha nem barátkoztok olyan könnyen, egyszerűen csak a minőségibb beszélgetés közben érzitek magatok jól.
A ti barátaitok máshonnan kerülnek mellétek, nem feltétlenül egy buli során akadtok össze.
