Egyéb kategória

„Képtelen elmenni, míg nekem nem jó” – átlagos szexproblémák párkapcsolat elején

Szokás még mindig olyan tévhiteket elhinni, mint hogy az igaz szerelem arról ismerszik meg, hogy minden klappol, és természetesen a szex is olyan, mintha eleve egymásnak teremtett volna benneteket az ég. Mondhatnám, hogy ez így van, de nem mondom, mert szerintem nem feltétlenül állja meg a helyét ez az állítás.

vous - 2017.05.07.
„Képtelen elmenni, míg nekem nem jó” – átlagos szexproblémák párkapcsolat elején

Az összecsiszolódás nemcsak azt jelenti egy párkapcsolatban, hogy egymás rigolyáit megszokjátok, hanem azt is, hogy az ágyban is egymásra kell hangolódnotok. Mindenki hoz a múltjából valamit, és azt túlzás lenne kijelenteni, hogy a szex mindig, kivétel nélkül zökkenőmentesen zajlik. Van, aki az előző kapcsolatában szerez sebeket, másokban a neveltetésüktől fogva vannak gátlások. Ezek mind-mind fennakadást okozhatnak egy párkapcsolatban.

Az ex és a lerombolt önbizalom

Klasszikus példa erre az, amikor az ex rondít bele az idilli képbe, aminek a jelei az ágyban jelennek meg.

Az én exem például képtelen volt addig elmenni, amíg nekem nem volt jó.

Ez egy idő után frusztráló volt, mert úgy éreztem, hogy mindenképpen el kell érnem az orgazmust, pedig anélkül is lehet élvezni a szeretkezés minden percét” – meséli Zita. Mint kiderült, az ex egykori párja rombolta le a férfi önbizalmát azzal, hogy azzal búcsúzott a kapcsolatuktól, hogy sosem volt jó az együttlét vele. Zita nem emiatt szakított a sráccal, ezt a problémát hosszas beszélgetésekkel végül sikerült megoldaniuk.

menstruáció

Szabad-e menstruáció alatt szexelni? Kiderítettük!

Minden nő másként vélekedik arról, szabad-e szexelni menstruáció alatt. Vannak, akik viszolyognak tőle, mert egészségtelennek gondolják, és vannak, akik teljesen természetes dologként tekintenek rá. Nos, a nagy kérdés megvitatásában egy nőgyógyász volt segítségünkre.

Sok szex, aztán semmi

Az eltérő igények is jelenthetnek gondot, ez ugyanis nem derül ki mindjárt az elején. A kezdeti fellángolás után, amikor a szenvedély csillapodásával beáll a pár a normál kerékvágásba, előjönnek a valós igények is. Ezek pedig nem mindig kismértékben térnek el, sőt! Azt azért hozzá kell tennem, hogy az eltérő igények sem végződnek feltétlenül szakítással. Vannak jól bevált megoldások erre az áldatlannak tűnő helyzetre is.

Szex mint tabutéma

A neveltetésetek miatt simán adódhat abból konfliktus, hogy beszéltek-e a szexről, a vágyaitokról, arról, hogy mi esik jól, hogyan, milyen pózban, vagy éppen ellenkezőleg: rosszul vagytok a gondolatától is. De ha azt kérdezitek, hogy szabad-e szex közben beszélni, akkor a válaszom az, hogy nemhogy szabad, muszáj! Na jó, persze nem Habermas kommunikatív etikáját kell megvitatni, de vannak dolgok, amikről kár volna szót sem ejteni. Ennek mikéntjébe Barok Eszter avat be benneteket ebben a cikkben.

eszter bravo szex szerelem gyengédség

„Szerelem, szex, gyengédség” – így reagáltak a VOUS-lányok a 20 évvel ezelőtti tinipanaszokra

A '80-as években született generáció még jól emlékszik a Bravo magazinra és az elképesztő „Szerelem, szex, gyengédség” rovatára. Sokunk értetlenkedve olvasta a magazin ezen hasábjait, sokunk végigkuncogta, és volt, akinek a szülei nem is engedték, hogy elolvassa ezeket a szórakoztató, bár kissé beteg szösszeneteket. Mi, VOUS-lányok úgy döntöttünk, most – felnőtt fejjel –előássuk a régi offline magazinokat, és EZ történt…

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Hova tűntek Budapest gyönyörű kupolái? – A főváros eltűnt épített öröksége tovább él az Animatiqua Stúdió legújabb rövidfilmjében
Világ
Hova tűntek Budapest gyönyörű kupolái? – A főváros eltűnt épített öröksége tovább él az Animatiqua Stúdió legújabb rövidfilmjében
vous - 2022.10.26.
Október 20-án tartották Az Eltűnt Budapesti Kupolák című rövidfilm exkluzív premierjét. A rendhagyó kisfilm, amely egy letűnt kor értékes tetődíszeit eleveníti fel, különleges videotechnikával készült. Az alkotásban a főváros egykori stílusát jelentősen meghatározó kupolák kelnek életre. A premier díszvendége Sólymos Sándor, Ybl-díjas építész és filozófus volt, akivel Kondacs András, a film rendezője beszélgetett a vetítést követően budapesti városépítészeti lehetőségekről, az egykori épületek, valamint a kupolák jelenéről és jövőjéről.

Otthon

4 tudnivaló, amivel számolni kell, ha kiadjuk a lakásunkat
Otthon
4 tudnivaló, amivel számolni kell, ha kiadjuk a lakásunkat
vous - 2022.11.28.
A folyamatosan dráguló ingatlanpiac bizonytalanságai miatt a bérlakások iránt évről-évre folyamatosan növekszik a kereslet, ezzel párhuzamosan a kiadó lakások száma is egyre nagyobb. A lakástulajdonosok számára ugyanis jól fizető, passzív jövedelemszerzési lehetőséget jelent, ráadásul minimális befektetéssel egy felújítás többszöröse jöhet vissza egy jó állapotú lakás bérleti díjából. A számos előny persze csak a jéghegy csúcsa.