A szex fontos része a párkapcsolatoknak, emiatt sajnos nem lehet szemet hunyni afelett, ha az valami miatt mégsem működik. Ebben a helyzetben sokan kerülik a témát, nem is hajlandóak szóba hozni, ám én erre nem voltam képes. Kitálaltam, ráadásul a lehető legrosszabb módon.
Még 1978-ban azt énekelte Rod Stewart, hogy: „Ha szeretnéd a testem, gyere, édes, tudasd velem.” Sokkal több igazság van ebben az egy sorban, mint hinnétek, Rod Stewart már akkor megadta a választ arra, hogy mi az, amitől a pasik teljesen tűzbe jönnek az ágyban.
Ahogyan a hangulatotok, úgy a libidótok is ingadozhat: egyik nap kívánjátok a szerelemetek érintését és közelségét, másnap inkább magatokban tesztek-vesztek otthon. Mielőtt önmagatokban keresnétek a hibát, illetve a párotok iránti szereteteteket kérdőjeleznétek meg, gondoljátok inkább végig a napjaitokat, mert könnyen lehet, hogy ott lesz a hiba. Hiszen ez az 5 meglepő dolog is okozhatja, hogy miért nincs kedvetek a szexhez a szakemberek szerint.
A ti légzésetek milyen, amikor orgazmusközeli állapotba kerültök? Mélyen lélegeztek? Ziháltok? Visszatartjátok a lélegzeteteket? Nem mindegy, ha a végkifejletről van szó.
Mit szólnátok hozzá, ha a pasitok hazaállítana egy erényövvel, és azt mondaná, hogy alázzátok meg őt, csak mert erre indul be? Nos, lehet, meghökkennétek, lehet, kapva kapnátok az alkalmon. Ki tudja? Mindenesetre itt egy tanulságos történet arra, hogyan ne váljon a szexuális álom rémálommá.
A szexről beszélni ma már nem olyan nagy tabu, mint pár évtizeddel ezelőtt. Ma már természetes, hogy a nőnek igénye van a jó szexre, a nők is néznek jó pornót, a hüvelyi orgazmus nem kötelező kelléke a jó szexnek, a határok rugalmasabbá váltak. A szexuális zavarokról azonban még nem annyira beszélünk.
Szokás még mindig olyan tévhiteket elhinni, mint hogy az igaz szerelem arról ismerszik meg, hogy minden klappol, és természetesen a szex is olyan, mintha eleve egymásnak teremtett volna benneteket az ég. Mondhatnám, hogy ez így van, de nem mondom, mert szerintem nem feltétlenül állja meg a helyét ez az állítás.
Hogy mennyi ideig kellene tartania a szexnek, szerintem nem igazán behatárolható, hiszen annyi mindentől függ! De most több ezer embert kérdeztek meg az ideális időhosszról, és ez alapján megvan, mit részesítenek előnyben a pasik és a csajok.