Eddig leginkább negatív tapasztalatom volt az ügyintézés terén, de még magam sem fogtam fel azt, ami egyik nap történt. Csak annyit mondok: Love Magyar Posta!
Annyi bosszúságomat kiírtam már magamból, ott van például a próbálkozásom a közlekedési kultúra reformjára. A témában már kismillió cikket írtam, hiszem, hogy változtathatok az emberek hozzállásán és megnevelhetek minden BKK-t igénybe vevő embert. Ezúttal azonban semmi negatív nem hagyja el a klaviatúrám – épp ellenkezőleg.
Annyi, de annyi bosszantó esetet hallani a hivatali ügyintézésről: hosszú sorban állás, mogorva és cinikus ügyintézők és még sorolhatnám. A sorolás azonban nem bosszankodással folytatódik, egy kellemes csalódásomat szeretném nektek elmesélni.
Elveszett egy külföldi nagyon várt csomagom.
A csomagkövetési szám alapján megtudtam, hogy már sikertelenül kézbesítve lett – ami igaz is, hiszen nem voltam otthon, amikor hozta a postás –, de értesítőt, amivel mehettem volna a csomagért nem kaptam. A netes felületen pedig az állt: sikertelen kézbesítés – letétben van.
Fogtam magam és bementem a helyi postára, utazásom alatt már felkészültem mindenre:
Elnézést kérek az előítéletért, de sajnos inkább ilyeneket hallani, olvasni és tapasztalni.
VOUS-teszt: Mennyire vagytok képben az alapvető illemszabályokkal?
A legalapvetőbb illemszabályokkal – reményeink szerint – tisztában vagyunk. De vannak helyzetek, ahol az előírások nem feltétlenül evidensek számunkra, és persze vannak olyanok is, amelyek korábban kőbe voltak vésve, napjainkban azonban már kissé elavultnak számítanak, így modorossá tehet bennünket a használatuk. Összegyűjtöttünk nektek néhány példát, amivel letesztelhetitek, hogy mennyire vagytok képben.
Már az meglepő volt, hogy miután kitéptem a sorszámomat az automatából, nagyjából 3 perces várakozás után következtem (hétköznap délután 5-kor). Már ezt egy isteni jelnek vettem. Elmagyaráztam a problémámat a hölgynek, aki azonnal sietett a raktárba és kereste a csomagom. Nem találta, de nem adta fel. Sajnos a megadott követési szám nem volt valid (pedig nem Kínából vártam a csomagot), így felhívta egy kolléganőjét, aki másodperceken belül ott termett és félrehívott egy kis, az ügyfelektől elzárt irodába.
A tüneményes szőke hölgy pedig minden kapcsolatát izzította, hogy megoldjuk a problémát: telefonált ide-oda, pötyögött, tanakodott, míg én csillogó szemekkel néztem.
Szemem csillogása nem a csomagom utáni vágy volt, hanem a meghatódottságom.
Nem tapasztaltam még ilyen kedves, segítőkész viselkedést egyetlen ügyfélszolgálaton sem. Szegény nem is értette a túlzott hálálkodásom. Mivel nem jutott dűlőre, így elkérte a telefonszámom: ha megtud valamit, felhív.
Másnap reggel csörgött is a telefonom, a tüneményes szőke hölgy hívott: MEGVAN A CSOMAG! Könnybe lábadt szemmel köszöntem meg neki, de még akkor sem a csomagom izgatott.
Látjátok, ilyenek az ügyintéző hölgyek a sashalmi postán. Köszönöm!
UPDATE: A tünyeméses szőke hölgyhöz eljutott az írás, és egy az egész szerkesztőséget megható üzenetet küldött nekünk!
„Nem is tudom szavakba foglalni ami a mai íràsa utàn történt velem. A postàs csoportba kitették a csomagos történetet én semmiről nem tudtam és egymàs utàn volt koleganők írtak ràm ,hogy Te voltàl?
Annyira meghatódtam, hogy ötömömben pityeregtem.
Mindig próbàlok segíteni mindenkinek ez nekem nem teher, de ilyen csodàlatos elismerést a 30 éves postai pàlyafutàsom alatt soha nem kaptam. Nagyon széppé tette az estémet és a napjaimat. Mégis valahol az ember visszakapja amit ad.”
